Szerte a világban ma is látható Kleopátra királynő építészeti öröksége
2020. december 16. 14:22 Múlt-kor
Korábban
Cukorgyár Hermopoliszban
Az Alexandriától délre fekvő Hermopolisz szentélyét a korábban említett építményekkel ellentétben nem a természeti csapások, hanem az emberi beavatkozás tette tönkre.
Kleopátra uralkodásának idején a városban – a királynő és fia, Caesarion tiszteletére – egy ún. mammiszit, vagyis gyermekistenek imádására szolgáló szentélyt létesítettek. A mammisziben található ábrázolások egyikén Kleopátra isteni segítséggel hozza világra Caesariont, más jelenteken pedig istenek jelenlétében szoptatja Caesartól született fiát.
Az ábrázolások világos üzenetet hordoztak: a hatalmát az istenektől származtató Caesarion Kleopátra legitim utódjaként való elfogadtatásának szándékával készültek.
Az épület hosszú évszázadokon át ellenállt az időjárási viszontagságoknak, az emberi erővel azonban nem bírt. 1861-ben az építmény kulturális jelentőségével mérsékelten tisztában levő vállalkozók ugyanis úgy gondolták, hogy a szentély területe lesz a legmegfelelőbb hely a település cukorgyárának felépítésére. Az átalakító munkálatok 1863-ban fejeződtek be.
Szerencsére a porosz régészet úttörője, Richard Lepsius 1840-es években – vagyis nem sokkal a vállalkozói beavatkozás előtt – Hermopoliszban is megfordult egyiptomi expedíciója során, így az általa összegyűjtött és lejegyzett információk alapján képet alkothatunk a szentély eredeti felépítéséről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap