Sosem bánták meg tettüket az olasz miniszterelnököt elrabló és kivégző terroristák
2021. szeptember 23. 15:29 MTI
105 éve, 1916. szeptember 23-án született Aldo Moro olasz kereszténydemokrata politikus, miniszterelnök, akit a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet nem sokkal azelőtt rabolt el és gyilkolt meg, hogy megszületett volna az általa szorgalmazott „történelmi kompromisszum”, az olasz kommunista párt bevonása a hatalomba.
Korábban
Cél a forradalmi állam
A dél-itáliai Lecce közelében, Maglie településen született. A Bari Egyetemen hallgatott jogot, majd egy ideig ott is tanított, több könyvet publikált a jog területén. 1939-től 1942-ig az Olasz Katolikus Egyetemek Szövetségének volt az elnöke, 1945-től egy évig a Katolikus Diplomások Mozgalmát vezette.
A politikával az 1940-es évek közepén kezdett foglalkozni. Vonzotta a szociáldemokrácia is, de katolikus hite miatt a Kereszténydemokrata Pártba (DC) lépett be, és haláláig itt politizált. A második világháború után a párt alelnöke, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja lett, 1948-ban az olasz képviselőház tagjává választották.
Több kormánytisztséget is betöltött, 1947 és 1948 között külügyminiszter-helyettes, 1955 és 1957 között igazságügyi miniszter, majd két éven át közoktatási miniszter volt.
Első alkalommal 1963-ban lett miniszterelnök, a második világháború utáni első közép-baloldali, de kereszténydemokrata dominanciájú koalíciós kormány élén. A költségvetési vitában elszenvedett vereség után, 1964 júniusában lemondott, de újra ő alakított kormányt, és átvette a külügyek irányítását is.
Az infláció és a gazdasági növekedés lassulása miatt nem tudta végrehajtani a tervezett reformokat, ezért az 1968-as választások után lemondott, de így is az 1946-ban létrejött „első köztársaság” leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfőjeként távozott. Ezután a DC főtitkáraként belső ellenzékbe vonult, 1969 és 1972 között, majd 1973-74-ben a külügyminiszteri tisztséget töltötte be.
1974-ben lett újra miniszterelnök, és bár kabinetje 1976. január 7-én megbukott, ügyvezető kormányfőként a júniusi választásokig – amelyen a DC 38,7, a kommunisták 34,4 százalékot ért el – tovább dolgozott.
A legbefolyásosabb olasz politikusnak számító Moro felismerte a kommunistákkal kötendő „történelmi kompromisszum” szükségességét. Arra készült, hogy – szakítva a második világháború óta tartó politikai hagyománnyal – bevonja az ereje teljében lévő kommunista pártot a kormányt támogató parlamenti többségbe.
Erre már nem került sor, 1978. március 16-án, reggel negyed tízkor a parlament rendkívüli ülésére tartó politikus gépkocsiját a forgalmas utcán megtámadták, testőreit megölték, őt elhurcolták. A felelősséget két nappal később a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet vállalta.
A Renato Curcio filozófus által 1970-ben a Trentói Egyetemen alapított Vörös Brigádok célja az volt, hogy Olaszországot erőszakos eszközökkel destabilizálják, és forradalmi államot hozzanak létre. A magukat városi gerilláknak nevező tagok többsége a szocialista pártból kiszoruló szélsőbaloldaliakból verbuválódott, és már az esetet megelőzően is több merényletet követtek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.