Sokan már Mussolini utódját látták a végül puccs miatt kivégzett Ciano grófban

2018. január 11. 09:56 MTI

Galeazzo Ciano olasz diplomata, Mussolini veje, akit az apósa elleni puccsban való részvételéért végeztek ki, 74 éve, 1944. január 11-én halt meg. Ciano 1936-tól vezetett naplója magyarul 1946-ban, majd javított kiadásban 1999-ben látott napvilágot.

Korábban

1903. március 18-án született Livornóban. Apja az olasz haditengerészet admirálisa, a fasiszta párt alapító tagja, a húszas években az olasz kereskedelmi flotta újjászervezője, dúsgazdag politikus és üzletember volt, aki a királytól grófi címet kapott. Az ifjú Ciano fényűző környezetben nőtt fel, és a luxushoz élete végéig, illetve amíg tehette, ragaszkodott. A római egyetemen jogot hallgatott, egy ideig újságíró volt, majd diplomáciai szolgálatba szegődött, és Rio de Janeiróban lett attasé.

1930-ban feleségül vette Edda Mussolinit, a Duce lányát, s villámgyorsan kezdett emelkedni a ranglétrán: 1932-ben sanghaji konzul, majd pekingi követ, 1933-ban a sajtóhivatal vezetője, 1934-ben sajtó- és propagandaügyi államtitkár, 1935-ben miniszter és a Fasiszta Nagytanács tagja lett. Az 1935-36-os abesszin háborúban pilótaként bombázószázadot vezetett, és mi sem természetesebb, mint hogy az ő kezében lévő sajtó hőssé kiáltotta ki.

1936-ban lett külügyminiszter, a poszton a Ducét követte, sokan már Mussolini utódját látták benne. Ciano a német-olasz szövetség híve volt, de amikor Németország 1939 szeptemberében a szövetséges olaszok véleményének kikérése nélkül rohanta le Lengyelországot, megingott bizalma Hitlerben, és próbált az angolok felé közeledni. Tisztán látta, hogy az olasz haderő nincs felkészülve egy nagy háborúra, ezért igyekezett rávenni Mussolinit, hogy Itália még ne lépjen be a háborúba. Aggodalmai beigazolódtak, hiszen Görögország lerohanása csúfos kudarcba fulladt, és nem alakult kedvezően az észak-afrikai háború sem.

1942-ben, a tengelyhatalmak sorozatos vereségei láttán, sok más fasisztával együtt ő is az olasz különbéke szószólója lett. Mussolini 1943. február 5-én leváltotta, és a Vatikánba helyezte át nagykövetnek, így Rómában maradhatott, de szoros felügyelet alatt. A Duce a szövetségesek szicíliai partraszállása után, 1943. július 25-én négy év után először újra összehívta a Fasiszta Nagytanácsot, amely ahelyett, hogy kiállt volna mellette, leváltotta Mussolinit, a határozatot Ciano is megszavazta.

Az új kormány azonban őt is felmentette nagyköveti beosztásából, mire megpróbált a németeknél menedéket keresni. A nácik ezt megtagadták, sőt feleségével és három gyermekével együtt az időközben kiszabadított és Salóban bábkormányt felállító Mussolininak adták át, aki hazaárulásért bíróság elé állítatta. Cianót a Fasiszta Nagytanács Mussolini leváltását megszavazó tagjaival együtt halálra ítélték, és 1944. január 11-én főbe lőtték. Felesége, az apjával igen jó viszonyban lévő Edda mindent megpróbált, de még ő sem tudta elérni, hogy férje kegyelmet kapjon.

Ciano 1936-tól vezetett naplója magyarul 1946-ban, majd javított kiadásban 1999-ben látott napvilágot. Alakja több filmben is feltűnt, a Mussolini és én címűben Anthony Hopkins, egy 1985-ös tévésorozatban Raúl Juliá alakította.