Saját vágyait vetette vászonra téli tájképén a különc holland festő

Két évszázadon át, 1550 és 1740 között az európai éghajlat különösen hidegre fordult. Húsz százalékkal csapadékosabb és másfél fokkal hűvösebb lett az időjárás. Elérkezett a hosszú telek időszaka: már kora novemberben beköszöntöttek a nagy mínuszok, és bizony március végéig, április elejéig ki sem engedtek a fagyos földek.

Az első nagy meteorológiai meglepetés 1586 decemberétől 1587 szeptemberéig tartott, és ebben még csak nem is az őszi kegyetlen vihardagály volt a legfélelmetesebb, hanem a csontig hatoló hideg. A nagy fagyokról sokat elárul az a tény, hogy 1814-ig a Temze jegén telente vásárokat tartottak, továbbá a hatalmas kiterjedésű európai gleccserek 1850 körül érték el legnagyobb kiterjedésüket, ami azt jelenti, hogy addig csak híztak.

Ma már tudjuk, hogy ezek az anomáliák nem véletlenül következtek be. Négy olyan beazonosított vulkántevékenységet ismerünk, amelyek közvetve hozzájárulhattak a kis jégkorszak kialakulásához. Az első esemény 1477-ben történt. Az izlandi Bárðarbunga vulkán úgynevezett robbanékonysági mutatója (Volcanic Explosivity Index, VEI) 6-os volt, a kilövellt szilárd törmelékanyag térfogata, a tefra pedig 10 köbkilométer. (Összehasonlításképp: a skálán a legnagyobb, a megakolosszális a VEI 8, az időszámításunk szerint 79-es, Pompejit megkövesítő Vezúv kitörést pedig „csak” 5 VEI-vel jelölik.)

Visszatérve a XV–XVI. századi katasztrófákhoz: 1580-ban Pápua Új-Guinea szigetén a Billy Mitchell vulkán kitörése (VEI 6) viszont az izlandinál is nagyobb tefraindexű (14 köbkilométer) volt.

Húsz évvel később, 1600. február 19-én a perui Huaynaputina kitörése volt a leginkább befolyásoló tényező – közvetve és közvetlenül is. Ez a vulkán 30 köbkilométernyi törmeléket tolt a levegőbe, és 500 kilométerrel arrébb is hamueső esett. Ennek következtében Oroszországban a következő években súlyos éhínség tizedelte a lakosságot, a franciáknak a bortermelésben okozott fennakadást, Kínában pedig a gyümölcsfák virágzása tolódott későbbre. Az 50 évvel későbbi vulkánkitörés Santorini szigetén viszont már egészen közelről érintette Európa lakosságát és időjárását. Annak a robbanásnak a nyomán már 60 köbkilométernyi hamu került a levegőbe.

A fenti okoknak „köszönhető” tehát, hogy a holland aranykorban mi végett volt oly nagy a vonzalom a téli tájak és jelenetek iránt. Hendrick Avercamp képén – Téli táj korcsolyázókkal (1608) – viszont mind közül többet tudunk meg az adott korról: az emberekről, a társadalmi viszonyokról, a hétköznapokról, a szenvedéseikről és boldogságukról. És egy adott napról is, amelyről, mondhatni, Avercamp pillanatfelvételt készített.

Az első olyan értékelhető művet, amelyben a téli táj mint legitim téma jelenik meg, az idősebb Pieter Bruegel készítette fél évszázaddal korábban (Vadászok a hóban, 1565). Bár e festmény tele van téli tevékenységek bemutatásával, fő erénye mégsem ez, hanem a tájkép: a horizont és a panoráma kombinációja, mellyel utat mutat követőinek.

A cudar telek elviselhetetlensége már itt látható: a három vadász sikertelen túrán van túl, zsákmányuk mindössze egy róka. Az őket követő tizenhárom kutya is lógó orral sompolyog utánuk: tudják, ebből nem lesz nagy lakoma este. A fogadó ugyan disznóvágásra készül, épp a tüzet készítik hozzá, de a félig lelógó cégér jelzi: ők ilyenkor az életben maradásért küzdenek, a táblát majd megjavítják tavasszal, ha egyszer végre jó idő lesz.

Avercamp képe más: színesebb és bizakodóbb. Bár nála is röpködnek a mínuszok, de azt sugallja, hogy ha eddig túlélték ezeket a kivételesen fagyos teleket, ezután is menni fog. Talán ez a könnyedebb szemlélet engedte őt arra, hogy humort, vidámságot és életigenlést csempésszen a képre.

Avercamp néma – néhány dokumentum (többek között anyja végrendelete) szerint kissé szellemi fogyatékos is – volt. Jómódú patikus családba született Amszterdamban 1585-ben, írni és rajzolni édesanyja tanította meg Kampenben. A jég nyújtotta örömöket szülei ismertették meg vele gyerekkorában. 18 évesen már Pieter Isaacsznál tanult Amszterdamban, aki a téli tájképekre specializálódott. Adódott, hogy ő is ebben mélyüljön el. 1614-ben visszatért a családi házba, ott is hunyt el magányosan 20 évvel később.

Bár kissé fura figurának tarthatták a környezetében élők, tehetsége és népszerűsége már kortársai körében sem volt kérdés. Művei közül nem egy komoly gyűjtőkhöz került, többek között a Windsor-kastélyban is függ egynehány.

Műveit műteremben festette, de gyakran kisétált a faluba jegyzeteket készíteni. Inspirálódni, gyönyörködni, mulatni és vágyakozni, kacagni és szomorkodni. És irigykedni. A Téli táj korcsolyázókkal nem más ugyanis, mint a valóság kölcsönhatása a kivetített vágyaival: azzal a világgal, amelyben igazán élni szeretett volna. Amiben teljes értékű emberként neki is megadatott volna minden szép és jó. A számára elérhetetlen idill és a valós hétköznapok keverékét hagyta ránk Hendrick Avercamp ezen a képen. A lét elviselhetetlen könnyűségét.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

erotika

• Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
• Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
• „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
• Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
• Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
• Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
• Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
• Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
• Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban