Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
2023. december 24. 16:50 Múlt-kor
Évtotó
Arról, hogy Jézus születése pontosan melyik évre esett, több teória és elképzelés született. Kevésbé ismert, ám a mindennapjainkban leggyakrabban használt számítás Dionysius Exiguus nevéhez fűződik, aki 525-ben tette közzé a Jézus születésétől számított kronológiát.
Addig ugyanis Diocletianus uralkodásának a kezdetétől számolták az éveket, ám ő egyúttal a legnagyobb keresztényüldözéseket végrehajtó császár volt, és a keresztény szerző méltatlannak gondolta ahhoz, hogy vele kezdődjön az időszámítás.
Csakhogy számításaiban elkövetett több hibát is. Az egyik, hogy Lukács evangéliumának egy megjegyzése alapján Jézus életkorát a megkeresztelkedése idején 30 évesnek gondolták, az evangélista pedig azt írja, hogy ez az esemény Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében történt. Csakhogy az eredeti szöveg valójában nem azt mondja, hogy Jézus pontosan harminc éves volt, hanem azt, hogy elmúlt ennyi idős.
Botticelli festménye a születés pillanatáról (készült: 1473-1475 között)
A másik „hiba” a megállapított időpontban mindössze annyi volt, hogy ebben az időben a nulla fogalmát a kronológiában nem ismerték, így a Krisztus születéséhez igazított időszámításban a Kr. e. 1-et Kr. u. 1 követi, nulladik év pedig nem létezik.
Számításaiban ráadásul mind Augustus, mind Tiberius római császárok uralkodási évei helytelenül szerepeltek, mivel előbbi még Octavianusként is uralkodott, utóbbinál pedig nem vette figyelembe társcsászárként eltöltött esztendeit.
A Biblia, egészen pontosan Máté evangéliuma megemlíti azt, hogy amikor Nagy Heródes értesült a napkeleti bölcsektől, hogy megszületett Jézus, lemészároltatta az összes újszülött fiúgyermeket Betlehemben és környékén.
Heródesről azonban tudjuk, hogy i. e. 4-ben halt meg, így értelemszerűen a Jézus születéséhez kötött kronológia hibás. Igaz, egyáltalán nem biztos, hogy ez az esemény megtörtént, ebből csak az derül ki, hogy Jézus Nagy Heródes uralkodása idején született.
Nem segít rajtunk Lukács evangéliumának az a megállapítása sem, hogy Augustus császár népszámlálást rendelt el Quirinus helytartósága idején. Az egyik alapvető probléma, hogy Augustus alatt olyan cenzus, amely az egész birodalmat érintette volna, nem történt meg, hiába ír erről a Biblia. A római népszámlálásoknál egyébként sem kellett elhagynia a lakhelyét senkinek úgy, ahogy Máriának és Józsefnek kellett.
Helyi népszámlálások viszont voltak Júdeában. Szíriában Publius Sulpicius Quirinus két alkalommal volt helytartói jogkörű legátusként, először i. e. 3-ban, majd i. sz. 6-ban. Josephus Flavius szerint az utóbbi évben valóban tartottak egy népszámlálást, ám könnyen belátható, hogy ha ez Jézus születésével egy időben történt volna, akkor Nagy Heródesnek még életben kellett volna lennie a fenti években.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05