Öt kontinensnyi múmia Budapesten
2015. február 10. 13:20
Korábban
Évezredek a lápok mélyén
Észak-Európa (főként Nagy-Britannia, Írország, Németország, Hollandia és Dánia) lápvidékeiről eddig több mint kétezer mumifikálódott test került elő. A konzerválás szemszögéből nézve kiváló körülmények (magas savtartalom, alacsony hőmérséklet, oxigénhiány) biztosították a véletlenül a mocsárba került, vagy szándékosan oda helyezett ókori vagy középkori testek állagának megőrzését.
A weerdingei pár
A vízben lévő cserzőanyagok és huminsavak feloldják a csontok mésztartalmát. A csontok hajlékonnyá válnak, a belső szervek elenyésznek, a bőr azonban kiváló állapotban marad meg. A lápi múmiák feltűnő tulajdonsága, hogy szinte kivétel nélkül laposak. (Ide kapcsolódó érdekesség, hogy a múzeumban is látható weerdingei pár lápi testeinek megtalálásánál először a rendőrséget riasztották, amelynek egyik tagja kerékpárral közelítette meg a "tett helyszínét". Mivel nem tudták pontosan, miről is van szó, a rend őre bevitte az őrsre a holttesteket, mégpedig a biciklije csomagtartóján, összetekerve.)
A "mocsári hulla" létrejötte olykor a véletlen műve (a szerencsétlenül jártak egyszerűen belecsúsztak a lápba, és nem tudtak kimászni belőle), többségük azonban szándékosan került a mocsár fenekére: némelyikük torkát elvágták, másokat a nyakukra tekert kötéllel fojtottak meg - valószínűleg feláldozták őket.
A Természettudományi Múzeumban lehetőségünk van megtekinteni az Yde nevű leány lápi múmiája arcának háromdimenziós rekonstrukcióját is. Az 1897-ben, Hollandiában tőzegvágók által megtalált múmiát kegyetlen módon végezték ki: haját levágták, majd megfojtották, amire a testen található sérülések mellett a nyakon háromszor körbetekert kötél is utalt. A házasságtörésen ért vagy boszorkánynak tartott, i. sz. 1. században élt, körülbelül 16 éves leány holttestétől a munkások nagyon megijedtek, az ördöggel azonosították, s kisebb-nagyobb darabkákat el is vittek belőle.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap