2025. tavasz: Szürke eminenciások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jeanne d’Arc küzdelmei

2025. március 2. 10:35 Robert Taylor

Ahogy a középkorban a nők szerepéről gondolkodtak, az manapság meglehetősen idegenül hat. A Szentíráson alapuló világképbe nem fért bele, hogy önálló döntéseket hozzanak, az pedig, hogy közülük valaki férfi ruhát öltsön, páncélt viseljen vagy hadsereget vezessen, egyenesen elítélendőnek számított. Jeanne d’Arc egyszerű parasztlányként mégis megtette mindezt.

Jeanne d'Arc
Jeanne d'Arc

A később nemzeti hőssé váló lány gyermekkoráról kevés adat maradt fenn, azt is egyrészt a bírái előtt tett vallomásából, másrészt pedig a nevét tisztázó tárgyalásról ismerjük. Bár több szerző is említi lázadozó természetét, amit róla tudhatunk, az ellentmondásban áll ezzel.

Valójában szó sincs arról, hogy a kezdetektől fogva kiütközött volna heves természete, sőt, éppen ellenkezőleg: csendes, szorgalmas, a házimunkát kötelességtudóan elvégző, szófogadó lány volt, aki egyébként minél hamarabb vissza szeretett volna térni a szüleihez a háborúból.

Harcra szólító szentek

Jeanne d’Arc apjának egy Domrémy nevű faluban volt húsz hektárnyi birtoka: részben gabonaföld, részben legelő, részben egy kisebb erdős terület. Feladatai közé tartozott a környék adójának begyűjtése és a védelem megszervezése is.

Jeanne mellett még négy gyermeke született. A százéves háború nem hagyta érintetlenül a családot, mert legalább egy alkalommal el kellett menekülniük, amikor az angolokkal szövetséges burgundiak csapatai átvonultak a falun, és felgyújtották azt.

A vallomása szerint a lány tizenkét éves volt, amikor megjelentek az első látomásai. Ezekben Szent Mihály arkangyal, Alexandriai Szent Katalin és Antiokheiai Margit szólította fel, hogy űzze ki az angolokat, és vezesse el a dauphint, a francia trónörököst a reimsi koronázásra (a város abban az időben az angolok kezén volt).

Tizenhat éves korában megkérte az egyik rokonát, hogy vigye el a közeli helyőrségbe, ahol annak vezetőjétől, Robert de Badricourt-tól engedélyt kért a francia királyi udvar meglátogatására.

A parancsnok először gúnyosan elhajtotta a lányt, de két katonája támogatásának köszönhetően egy újabb találkozóra került sor néhány hónappal később, ahol Jeanne megjövendölte az egyik Orléans közeli csata megfordulását.

Napok múltán egy üzenet megerősítette a jóslatot, úgyhogy Badricourt úgy vélekedett, a lány csakis isteni sugallatra tudhatott az eseményről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2025. tavasz: Szürke eminenciások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár