Orgiák, vérivászat, hullagyalázás – tíz botrányos pápa
2017. december 29. 08:53
Korábban
Boszorkánybulla és vérivás
Az 1484-ben megválasztott VIII. Ince pápa volt az első egyházfő a történelemben, aki nyíltan elismerte, hogy törvénytelen gyermekei vannak. Egészen pontosan nyolc, bár egyes kutatók szerint így sem vallott be néhányat közülük, bizonyos források szerint legalább nyolc fiút és nyolc leányt nemzett. A nagy gyónás előtt a gyermekeit egyszerűen csak az unokaöccseinek nevezte.
1484. december 5-én kiadott, ún. „boszorkánybullájában” széles körű jogokat adott a boszorkányvadászoknak, és támogatta is az ilyen irányú intézkedéseket. Mint írta: „inkvizítorainkat feljogosítjuk a fenti romlottságban és szörnyűségekben vétkes személyek megjavítására, bebörtönzésére és megbüntetésére”. VIII. Ince pápa 1484-ben hírhedt bullájában deklarálta azon tézist is, hogy „a macska az ördög kedvenc állata és a boszorkányok bálványa”.
Egy korabeli történetíró, Stefano Infessura megjegyzi, hogy 1492-ben a halálos ágyán VIII. Ince pápával vért itattak, azonban a doktorok már nem tudták megváltoztatni a Teremtő szándékát: a Szentatya megmentése érdekében „feláldozott” három fiú elvérzett, s a pápa is hamarosan elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20