Nyolc zseni a történelemből, aki már gyermekként kivívta a világ csodálatát
2018. január 10. 14:38
Korábban
„Festőnek mentem, Picasso lettem”
Egy festő fiaként Pablo Picasso élete a kezdetektől elrendeltetettnek számított. A későbbi festőlegenda állítólag korábban tudott rajzolni, mint beszélni és anyja szerint első szavaival már egy ceruzát kért. Kilenc évesen festette meg első olajképét és tehetsége hamarosan túlszárnyalta édesapjáét is. 14 évesen vették fel a tekintélyes barcelonai művészeti iskolába és egy évvel később már el is készült híres, Az elsőáldozó című festményével. A képet további 22 ezer alkotás követte Picasso nyolc évtizedes karrierje alatt.
A festőgéniusz életéről szólva egyszer így fogalmazott: „Gyerekkoromban édesanyám mindig ezt mondta: ha beállsz katonának, tábornok lesz belőled, ha szerzetesnek mész, a végén te leszel a pápa. Én festőnek mentem, és Picasso lettem.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap