Nyolc különös fogás, amely az asztalra került a történelem során
2017. március 20. 12:06
Korábban
Vegetáriánusok a történelemben
A vegetarianizmus, bár a kifejezés meglehetősen újnak számít, hosszú történelemre néz vissza. Már az ókori görögök között voltak, akik húsmentesen étkeztek. A 19. századig általában vallási okokból választották ezt az étkezési formát. Úgy vélték, hogy húsfogyasztással az erőszakot és a gyilkolást is magukhoz veszik az emberek, így az közvetve hozzájárul a világban uralkodó háborúkhoz és a mindennapi erőszakhoz. Mások számára a hús elvetése egyfajta lázadás volt a fennálló renddel szemben, hiszen a húsfogyasztás nagyon sokáig az elit és a gazdagok kiváltságának számított.
A vegetarianizmus a 19. században szerveződött önálló mozgalommá szorosan összekapcsolódva az állatjogi törekvésekkel. Az egyre növekvő vegetariánusok igényeit kiszolgálandó megnyíltak az első vegetáriánus éttermek, amelyek igazi kreatív szakácsműhelyekké váltak az idők folyamán. Az ételek készítése során ugyanis nem pusztán arra törekedtek, hogy húsmentesen készítsék el a hagyományos ételeket, hanem arra is, hogy vegetáriánus konyha saját finomságokat is fel tudjon mutatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap