Nem hozott békét a visegrádi egyezmény a kétfelé szakadt Magyar Királyságnak

2021. január 21. 12:55 Múlt-kor

„Mialatt január hónap 15. napján a tárgyalásból kifolyólag, ám magánemberként a tekintetes és nagyságos Wilhelm von Roggendorf úrral, a legkegyelmesebb római király tanácsosával, udvari elöljárójával és kapitányával érintkeztem, következtetni lehetett egy bizonyos fegyverszünet szükségére, kiváltképpen olyasféle fegyverszünettel kapcsolatban, melytől hosszú béke is remélhető.” Szapolyai János (János király) követe, Hieronim Łaski ekképpen számolt be I. Zsigmond lengyel uralkodónak Szapolyai és a római király, azaz Habsburg Ferdinánd között kialakulóban lévő fegyverszünetről, amely 1531. január 21-én Visegrádon megköttetett, de tartós békét nem hozott a belháborúktól és a török betörésektől szenvedő Magyar Királyságnak.

Korábban

Egy ország, két király

Az 1526. augusztus 29-én lezajlott mohácsi csata több volt, mint egy vesztes ütközet, hiszen a mohácsi síkról menekülni próbáló II. Lajos király halála végzetes hatalmi rivalizáláshoz vezetett. Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd belháborúja ugyanis tovább rontotta az ország amúgy sem rózsás önvédelmi képességeit, így teljesen kiszolgáltatta a Magyar Királyságot az Oszmán Birodalomnak.

Szapolyai Jánosnak, aki 1510-től töltötte be az erdélyi vajda tisztségét, fontos szerep jutott az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés leverésében. A rend helyreállítása óriási politikai tőkét hozott az országos főméltóságnak, mind a köznemesek, mind a bárók között. Szapolyai tekintélyét az is növelte, hogy erdélyi vajdaként jelentős haderő felett rendelkezett, amelyet még a mohácsi ütközetet megelőző években a török ellen többször is bevetett a Délvidéken.

A Magyar Királyság az 1520-as évek elején már csak árnyéka volt önmagának: a déli végvárrendszer Zimony, Nándorfehérvár és Szabács elvesztésével nem tudta ellátni védelmi funkcióit. Miközben a törökök a határokon álltak, a Habsburg-Jagelló párt, illetve a Szapolyai Jánoshoz húzó, zömmel kis- és középnemesi rétegek között egyre nagyobb lett a szakadék.

Szapolyai János 15 ezres seregével nem vett részt a mohácsi ütközetben, ahonnan tulajdonképpen lekésett, így a katasztrófa után, egy érintetlen haderő birtokosaként Szeged mellett táborozva „nézte végig”, ahogy a török bevonul Budára, majd kivonul az országból. Mohácsnál leginkább a Habsburg-Jagelló párthoz tartozó főméltóságok vesztek oda, így az erdélyi vajdának reális esélye nyílott a magyar trón megszerzésére. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy II. Lajos király elesett Mohácsnál, hívei 1526. november 10-én Székesfehérváron királlyá választották és másnap I. János néven a nyitrai püspök a Szent Koronával királlyá koronázta az erdélyi vajdát.

Ezzel azonban nem oldódtak meg a Mohács előtt létező belpolitikai problémák, a főurak pártoskodása tovább folytatódott. Szapolyainak az 1515 júliusában életbe lépett Habsburg-Jagelló házassági szerződésnek köszönhetően kihívója akadt. A paktum értelmében II. Ulászló királyunk fia, a későbbi, tragikus sorsú II. Lajos frigyre lépett I. Miksa német-római császár unokájával, Máriával, Mária bátyja, Habsburg Ferdinánd főherceg pedig Lajos nővérével, Jagelló Annával.

Ezzel a kettős házassággal a Habsburgok közel kerültek a magyar trónhoz. Az elhunyt II. Lajos felesége, Mária, miután kikosarazta a kezét megkérő Szapolyait, egyértelműen testvére Ferdinánd mellé állt a kialakuló trónviszályban, amely Ferdinánd bátyja, V. Károly német-római császár és spanyol király révén a kontinentális hatalmi rivalizálás szintjére emelkedett.

V. Károly ugyanis hathatós katonai segítséget nyújtott öccsének, akit 1526 decemberében Pozsonyban a Habsburg-párti főurak királlyá koronáztak. Ferdinánd 1527-ben kiszorította Szapolyait az országból. Szulejmán szultán, aki a Habsburgokban egy erős riválist látott, ekkor vette a szárnyai alá János királyt, akivel 1528-ban szövetséget kötött, majd a következő évben megindult Bécs ellen.

következő oldal 1 / 2