Nem engedte a közönség Zenthe Ferenc távozását a Szabó családból
2023. április 24. 19:05 Múlt-kor
103 éve, 1920. április 24-én született Salgóbányán (ma Salgótarján része) Zenthe Ferenc Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas film- és színpadi színész, a nemzet színésze. A jóképű, szerény művészt több nemzedék is a szívébe zárta – egyesek a Tenkes kapitányaként, mások a bölcs Taki bácsiként emlékeznek rá.

Zenthe Ferenc és Sinkovits Imre a Magyar Rádió stúdiójában, 1962 (Fortepan / Szalay Zoltán)
Korábban
Rameshofer Ferenc néven jött a világra, anyai nagyanyja magyarosabb nevét később vette fel. Bányamérnök édesapja gyakran szervezett mozielőadásokat, amelyek nagy hatással voltak a leendő színészre.
Az előbb erdésznek, majd közgazdásznak készülő Zenthe négy szemesztert elvégzett a közgazdaságtudományi egyetemen (amely akkoriban a Királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részeként működött), végül mégis átjelentkezett a Színművészeti Akadémiára.
A háború miatt végül itt is félbehagyta tanulmányait, 1945-ben pedig a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, és nem tért vissza az egyetemre.
A Győri Kisfaludy Színház (ma a Győri Nemzeti Színház) és a debreceni Csokonai Színház után 1952-től haláláig a budapesti Madách Színház társulatának tagja volt. Jóképűségének köszönhetően elsősorban romantikus szerepeket kapott, azonban kivételes humora miatt karakterszerepekben is bővelkedett.

A Magyar Rádió 1959-ben indult, A Szabó család című szappanoperájához (amely egyébként Európa leghosszabb életű rádiós családregénye volt) már elismert színészként csatlakozott előbb Tibor, majd Kárpáti Zoltán szerepében.
„Szabó család”, a felső sorban Zenthe Ferenc (Kép forrása: Fortepan/ Szalay Zoltán)
Utóbbira azért volt szükség, mert a népszerű Tibor karakter halála annyira kiábrándította a hallgatóságot, hogy a készítők végül új néven „támasztották fel” Zenthe karakterét, aki aztán állandó szereplőjévé vált a műsornak.
Első filmszerepét 1953-ban kapta, Nagysándor József honvédtábornokot, későbbi aradi vértanút alakította a Feltámadott a tenger című történelmi filmben. Az 1950-es évek másik nagy történelmi filmjében, a Rákóczi hadnagyában már jelentősebb szerepet kapott, a későbbiekben nagy hasznát vette az itt elsajátított lovaglótudásnak.
A filmvásznon sem maradtak el azonban a romantikusabb szerepek: a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, illetve a Fapados szerelem című filmekben ismét sármja biztosította a sikert.
Az 1960-as években a televízióban is bemutatkozott A Tenkes kapitányának főszerepében, az évtized során számos tovább sorozatban játszott (Tüskevár, Princ, a katona, Bors), jellemzően karakteresebb szerepeket.
1983-ban a magyar-német koprodukcióban készült Jób lázadása című filmben szerepelt, amelyet Oscar-díjra is jelöltek. Az 1987-ben indult teleregényben, a Szomszédokban állandó szereplővé vált az idős taxisofőr Taki bácsiként, akit a sorozat 1999-es befejezéséig alakított.
Zenthe Ferenc 1954-ben és 1968-ban elnyerte a Jászai Mari-díjat, 1975-ben az érdemes művész, 1989-ben a kiváló művész címmel tüntették ki. 1997-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2003-ban szülővárosa, Salgótarján díszpolgára lett, 2005-ben pedig a Nemzet Színészévé választották.
Első feleségével, Oláh Katalin tornásznővel még a Pécsen töltött években ismerkedett meg, fiuk, a „Golyónak” becézett, szintén a színészi pályára lépő Ferenc 1954-ben született.
Hitvese korai, 1983-as halála igencsak megrendítette, azonban 1986-ban ismét rátalált a szerelem, és újra megházasodott. Második feleségével, Gizellával visszavonultan töltötte utolsó éveit a Pest megyei Remeteszőlősön. 2006. július 30-án, 86 évesen hunyt el tüdőgyulladásban Budapesten. 2012 óta színház viseli a nevét szülővárosában, Salgótarjánban.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A tenger törvényének nevében öltek a kannibál angol tengerészek 10:35
- A nemesi osztály válságát vitte színpadra a katolikus egyháztól elforduló Csiky Gergely tegnap
- A mártíromság színeibe öltözve halt meg Mária, a skótok királynője tegnap
- Mozgó Múzeum: retró Ikarusokat állít szolgálatba a Közlekedési Múzeum tegnap
- Sisinek írt köszöntőlevél és egy korai Louis Vuitton-darab is gazdára talált a BÁV 82. Művészeti Aukcióján tegnap
- Életképtelennek minősítette országa falvait a Kárpátok Géniusza tegnap
- Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették egyesek a Gyatlov-rejtély hátterében tegnap
- Ahol a Loire és a Tisza találkozik: ismét várja a látogatókat a tiszadobi Andrássy-kastély tegnap