2013. tavasz: Átpolitizált magyar ünnepek

Ünnepel az ÁVH

Müller Rolf

1950. április 4-én feszes díszlépésben menetelt végig a budapesti Dózsa György úton az Államvédelmi Hatóság krémje. A bámészkodók ekkor láthatták először együtt masírozni az egyenruhájuk jelzései alapján „zöld ávósnak” nevezett határőröket, és a „kék ávósnak” titulált karhatalmistákat. (Az „ávós” kifejezés az ÁVH egyik elődje, az ÁVO, azaz az Államvédelmi Osztály tagjaival kapcsolatosan került be és rögzült a közbeszédben.) Aki nem volt jelen, másnap a napilapokból kaphatott részletekbe menő tájékoztatást az ország „felszabadulásának” ötödik évfordulójára szervezett nagyszabású parádéról.

Ünneprontók a Kádár-korban

Müller Rolf

1989-ben az utca a szabad társadalmi cselekvés színterévé vált. Tüntetések, pártgyűlések követték egymást, a köztereken megjelentek az új politikai és társadalmi szervezetek plakátjai. Azonban a rendszerkritika direkt és látványos formái felbukkantak már korábban is, nem egyszer épp az állami ünnepeken. Megesett, hogy a falvak és a városok népe ilyenkor a nemzeti, és még inkább vörös zászlók áradata helyett annak hiányával, megrongált emlékművekkel, szocializmust bíráló feliratokkal, felvonulásokkal szembesült, igaz, csak egészen rövid időre.

Cári pornó belső használatra - Zichy Mihály erotikus rajzai

Romek Dóra

Az Erato című antológia 1921-ben, Bécsben jelent meg, a benne olvasható költeményeket Babits Mihály a bécsi magyar emigránsok által fenntartott Hellas Verlag megbízásából fordította magyarra. A Tanácsköztársaság után állásától megfosztott költő elsősorban anyagi okokból vállalta el a felkérést, az erotikus tartalmú, l’art pour l’art művészet azonban rövid időn belül az akkori hatalommal szembeni politikai állásfoglalássá változott. A kötetet Budapesten csak 1947-ben is jelentették meg, illetve 1969-ben Bécsben újra kiadták – ezt a harmadik kiadást már Zichy Mihály 1850-es években készült erotikus rajzaival illusztrálták.

Lengyel Árpád: Aki a Titanic utasait mentette

Fekete István

Ismertsége eleinte Semmelweis Ignácéval, az „anyák megmentőjével” vetekedett, a történelmi emlékezet azonban mostohán bánt vele. Pedig a 20. század elején még a legismertebb magyar orvosok között emlegették Lengyel Árpádot, aki a Carpathia hajóorvosaként 705 embert menekített meg a Titanic fedélzetéről mentőcsónakokba kényszerült szerencsés utasokból, miután az elsüllyeszthetetlennek hirdetett luxusgőzös 1912. április 14-én előbb jéghegynek ütközött, majd másnap a hullámsírba veszett. Lengyel Árpád történetét csak az 1980-as években ismerhette meg újra a világ, kitüntetést hazájában sohasem kapott.