A vörösterror 133 napja
Bartal Csaba

Főszerkesztői köszöntő - 2013. tavasz

Kedves Olvasó,

tán még sokan vagyunk, akik emlékeznek: volt idő, amikor tavaszvárás közben elleptek bennünket az ünnepek. Rövid ideig: március 9., aztán március 15., március 21. és végül április 4., ahonnan már csak egy rövid “alvásnyira” volt május elseje. Micsoda tavaszi zsongás! - gondolhatnánk, pedig ezen impozáns sorozatban a titok március 15-ében rejlett.

Az ünnepek ünnepében, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni a szocializmusban - amúgy meg sosem. A forradalom ugyanis veszélyes hívó szó, különösen ’56 után az volt. Eldugva Rákosi Mátyás születésnapja, a Tanácsköztársaság kikiáltása, valamint Magyarország felszabadításának évfordulója közé, ideológiailag is jobban bele tudott simulni a környezetbe, magyarul: sikerült teljes mértékben súlytalanná tenni. Ahogy tették augusztus 20-ával és a karácsonnyal is. És bár hivatalosan október 23-a is a sorba illenék, de ez olyan dátum volt, mint Voldemort neve a Harry Potterben: kimondhatatlan. (Mókás, hogy november 4-ét az erősebb októberi időpont miatt nem merték megünnepelni, ezért inkább mélyen hallgattak az egészről.)

Az ünnepek és a hősök kéz a kézben járnak. A hősöknek köszönhetjük az ünnepeket, az ünnepeken pedig megemlékezünk róluk. Sajnos / szerencsére a magyar történelemben bőven akadtak hősök, egy nemzet történeti emlékezete már csak ilyen.

Az én hősöm ezúttal egy alig ismert ember, ráadásul még ünnephez sem köthető. Mondhatnám azt is: egy elfeledett, jóravaló férfi, akinek egyszer az életében megadatott, hogy belépjen a történelem kapuján, és ő méltó volt arra, hogy belépjen. Lengyel Árpád nevét jegyezzük meg, mert van mit tanulnunk tőle.

Amikor a Titanic jéghegynek ütközött, a közelben lévő Carpathia sietett a segítségére, de már csak a mentőcsónakba szorult, sokkos állapotban lévő keveseken tudott segíteni. A magyar orvos - hol máshol? - a fedélközben teljesített szolgálatot. A hétszáz túlélő beemelése rajta keresztül történt, az első diagnózisokat ő állapította meg, így az átfagyott, sokkos, sérült emberek szakszerű ellátásában elévülhetetlen szerepe volt.

Nem véletlen, hogy utólag több tucatnyi szerencsés túlélő szorította meg a kezét hálából.

Nem véletlen, hogy utólag hála telt szívvel szorítom meg a kezét én is.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok