Milyen volt a példás középkori nemesasszony?
2019. március 20. 12:33 Múlt-kor
Bizonyára sokan hinnénk, hogy a középkorban az arisztokrácia tagjaként könnyebb volt az élet, mint közemberként. Ez az élet egyes vonatkozásaiban igaz lehetett, azonban ha valaki nőnek született, számtalan szabálynak kellett megfelelnie, melyek élete szinte minden részére kiterjedtek.
Korábban
Az aggódó apa
„Láttam leányaimat felém jönni (…) Akartam egy kis könyvet készíteni nekik olvasásra, hogy tanuljanak és tanulmányozhassák és megértsék a jót és rosszat, amely már megtörtént, hogy megóvja őket az eztán jövendőtől.” – e sorokkal indítja művét IV. Geoffroy de la Tours-Landry lovag, egy vidéki francia nemes, aki a 14. századi Anjouban élt. A százéves háború során nem kevés csatát megjárt férfi egyúttal odaadó családapa is volt.
Egy szép áprilisi napon 1371-ben Geoffroy éppen árnyékos kertjében üldögélt, „gyászban és elmélkedve” szeretett felesége halálát követően, azonban a madárdal és a tavaszi levegő némileg jobb kedvre derítette. Egyszer csak megpillantotta három kislányát, Jeanne-t, Anne-t és Marie-t közeledni. A gondtalan gyermekek látványa visszarepítette őt is a múltba, azonban korántsem megnyugtató gondolatokat csalt elő: eszébe jutott, amint ifjú katonaként bajtársai hódításaikkal dicsekedtek – nem területekkel és vagyonnal, hanem hölgyekkel és szüzekkel.
Azon tűnődött, ezek a szégyentelen fiatalemberek miként verték át a hölgyeket, akik emiatt elvesztették becsületüket, Geoffroy rájött, saját lányaival is megeshet hasonló, miután elkezdenek részt venni a kor társasági eseményein. Hogy megóvja őket az esetleges kísértésektől, a lovag úgy döntött, írásba foglal néhány intelmet gyermekei számára.
A végeredmény az a mű, amelyet ma „A torony lovagjának könyve” címen ismerünk (eredeti francia címén: Libre pour l'enseignement de ses filles du Chevalier de la Tour Landry, azaz a Landry-torony lovagjának könyve lányai nevelésére), egy valóságos útmutató a középkori etiketthez. A mű nem csupán Geoffroy idejében volt népszerű, de a későbbi évszázadokban is.
Habár az általa hangoztatott nézetek – mint például hogy a feleségnek békésen tűrnie kell férje durvaságát, és feltétel nélkül engedelmeskednie kell neki – mai szemmel nézve nem tűnnek túlzottan jó tanácsoknak, a mű rendkívül értékes. Rajta keresztül nem csupán betekintést nyerünk a nőkkel szembeni korabeli elvárásokba, de szemtől szembe kerülünk egy gyermekeiért aggódó középkori szülővel, aki saját szavaival mondja el, mitől félti őket legjobban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap