Még hónapokkal a terrortámadást követően is lángoltak a Világkereskedelmi Központ romjai
2017. szeptember 11. 16:11 MTI
16 éve, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet terrortámadást az Egyesült Államok ellen. A csaknem háromezer emberéletet követelő merényletek után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen.
Korábban
New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két „élő bombaként” használt, eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 29 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani. Egy harmadik eltérített gép Washingtonban az amerikai védelmi minisztériumra, a Pentagonra zuhant, lerombolva az épületegyüttes egy részét. Egy negyedik, szintén eltérített gép - amelynek a terroristák vélhetően washingtoni célpontot szemeltek ki - az utasok ellenállása miatt Pittsburgh közelében, Shanksville-nél zuhant le.
A hivatalos adatok szerint a szeptember 11-i terrortámadásokban összesen 2996 ember vesztette életét (közülük 19 volt terrorista). A New York-i ikertornyok elleni támadásban 2753-an haltak meg, az áldozatok több mint 90 ország állampolgárai voltak. A merényletsorozatért az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat - amely eleinte tagadta, hogy köze volna a támadáshoz - 2004-ben vállalta a felelősséget. A támadások miatt addig példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték. George W. Bush amerikai elnök a merényletek után sugárzott televíziós beszédében kijelentette, hogy „több mint terrorcselekmény, valójában háborús cselekmény” történt, majd közölte: az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.
A merényletsorozat után született meg az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált, a hatóságoknak sokkal szélesebb jogkört biztosító „hazafias törvény” (Patriot Act). A második világháború utáni legnagyobb amerikai közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, és jelentősen átszervezték az időnként egymással versengő titkosszolgálatokat, amelyek súlyos mulasztásokat követtek el, és képtelenek voltak a hatékony fellépésre. George W. Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának nyilvánította. E napon minden évben megemlékezéseket tartanak New Yorkban, a WTC ikertornyainak helyén létesített emlékhelyen a hagyományoknak megfelelően felolvassák az áldozatok névsorát.
A WTC helyén 2004. július 4-én, az amerikai függetlenség napján rakták le az üvegből és acélból megálmodott, az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utalva 1776 láb (541 méter) magas One World Trade Center alapkövét. A Szabadságtoronyként (Freedom Tower) is emlegetett felhőkarcolót, a nyugati félteke legmagasabb épületét 2014. november 3-án adták át. Az összedőlt ikertornyok két négyszögletes alapjának helyén emlékzuhatagot alakítottak ki, a múzeum pedig 2014 májusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A 104 emeletes épületben 278 ezer négyzetméteren irodák, üzletek és éttermek találhatók, a 102. emeleten kilátót alakítottak ki.
Az Egyesült Államok a terrorcselekményekre válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket adó afgán tálibok ellen, megdöntve hatalmukat. A merénylet fő felelősének tartott Oszama bin Ladennel 2011. május 2-án, pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.