Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben
2024. július 17. 14:20 Múlt-kor
Néhány órával azután, hogy a japán bombák és torpedók megtizedelték az Egyesült Államok csendes-óceáni flottáját Pearl Harbornál, a brit és nemzetközösségi csapatok az esélytelenek nyugalmával rendezkedtek be „a Kelet gyöngyének” is nevezett Hongkong védelmére.
![Hongkong](/iJ9Fr/article/main/.630x1260/65911.jpg?lavid=471202)
Japán katonák ünnepelnek egy elfoglalt brit tüzérségi állásban
Korábban
Felkészülés az elkerülhetetlenre
A döntés már jóval a háború kitörése előtt megszületett. Japán invázió esetén Nagy-Britannia nem látott semmiféle módot arra, hogy megakadályozza kínai koronagyarmatának meghódítását. Winston Churchill miniszterelnök arra utasította William Maltby vezérőrnagyot, hogy késleltesse az elkerülhetetlent, ameddig csak lehetséges: elnyújtott védekezést folytatva már a szárazföldön, majd visszavonulva Hongkong szigetére, amíg kénytelenné nem válik a megadásra.
A miniszterelnök abban reménykedett, hogy a védhetetlen Hongkongban kifejtett ellenállás időt kölcsönöz majd a Malájföldet és Szingapúrt védő csapatoknak, stratégiai fókuszát ezekre helyezte.
E tervnek megfelelően már az európai háború 1939-es kitörésétől kezdve a Royal Navy a nyílt vízi (óceánjárásra alkalmas) hadihajóit fokozatosan átcsoportosította Hongkongból Szingapúrba, hogy ne zsákmányolhassák őket a japánok. Az 5. cirkálóraj mind a 12 hajója elhagyta Hongkongot 1940 végére, majd pedig követte őket a 4. tengeralattjáróflottillát alkotó kilenc jármű.
Indiai gyarmati csapatok Hongkongban, 1941.
Amikor 1941. december 8-án a japánok megindultak Hongkong ellen, a kikötőben horgonyzó három rombolóból kettő ugyancsak kereket oldott, így a hátramaradó HMS Thracian lett a brit flotta legnagyobb hajója Kínában. Mellette csak az HMS Tamar parancsnoki hajó, hat különféle méretű ágyúnaszád, a 2. torpedóflottilla nyolc hajója, a kikötő különféle kisegítő hajói, egy katonai szálláshajó, valamint egy hálóvető hajó maradt Hongkong kikötőjében.
Rajtuk kívül a Royal Navy kötelékéből csupán az HMS Peterel ágyúnaszád és egy 93 tonnás vontatóhajó, az HMS Ah Ming volt csak Kínában, Sanghajban a Huangpu folyón. Három további naszád feljebb hajózott Kína területére, el a közeledő japánoktól, hogy ott brit személyzetük átadja őket a velük szövetséges Csang Kaj-sek vezette kínai nacionalistáknak, a Kuomintangnak.
Miközben zajlott a Peterel elsüllyesztése Sanghajnál, a japán 38. hadosztály katonái megkezdték az átkelést a Sencsen folyón, amely a határt képezte Kína és Hongkong között. A támadók jókora létszámfölényben voltak Maltby 10 000 nemzetközösségi és gyarmati katonájához képest, akiknek többségre ráadásul nemrég érkezett a gyarmatra, és nem rendelkezett harci tapasztalattal.
A brit légierő, a Royal Air Force gyakorlatilag nem volt már jelen a térségben, a hongkongi Kai Tak légibázison csupán három korosodó Vickers Vildebeest torpedóbombázó és két Supermarine Walrus repülőcsónak állomásozott. Utóbbiakat, valamint a torpedóbombázók közül kettőt már az első napon megsemmisítettek a japánok.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/6dfeaf2795ef6b16b3bb9f1b695901bb.gif)
![Múlt-kor magazin 2020/ősz](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/814.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap