Másodjára erőszakkal próbált visszatérni a magyar trónra IV. Károly
2023. október 20. 13:20 MTI
102 éve, 1921. október 20-án másodszor kísérelte meg immár fegyveres erővel IV. Károly király a magyar trón visszaszerzését. Aznap este felesége, Zita királyné társaságában érkezett repülőgéppel a nyugati határ közelében található Dénesfára.
IV. Károly és Zita királyné visszatérése alkalmából rendezett tábori mise a biatorbágyi vasútállomáson 1921. október 22-én (Fortepan / Lencse Zoltán)
Korábban
Az első világháború végén összeomlott a vesztes Osztrák–Magyar Monarchia, így az 1916-ban megkoronázott Habsburg Károly (I. Károly néven osztrák császár, IV. Károlyként magyar király) 1918. november 11-én felfüggesztette osztrák császári, 13-án pedig magyar királyi jogainak gyakorlását.
November 16-án kikiáltották a „független és önálló magyar népköztársaságot”, amelyet 1919. március 21-én a 133 napig fennálló tanácsköztársaság követett. Az ellenforradalmi rendszer nemzetgyűlése az 1920. február 27-én elfogadott 1920. évi I. törvénycikkben hatályon kívül helyezte a forradalmak intézkedéseit, és az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzói tisztséget, megalapozva a király nélküli királyság intézményét. A pozícióra 1920. március 1-jén Horthy Miklóst választották meg.
Az uralkodói házaspár
Arra alapozva, hogy lemondó nyilatkozatának formulája nem terjedt ki az uralkodó mivoltáról történő lemondásra, IV. Károly 1921 márciusában kísérelte meg első ízben a trón visszaszerzését. Lépését hallgatólagosan támogatta Aristide Briand francia miniszterelnök, és az exuralkodó bízhatott az erős magyarországi legitimista mozgalomban is. Károly megpróbált kész helyzetet teremteni, de hamar világossá vált számára, hogy Horthy nem hajlandó átadni a hatalmat.
A Monarchia utódállamai részleges mozgósítást rendeltek el, hiszen Károly nem írta alá a trianoni békeszerződést, így uralkodói és öröklési jogokat támaszthatott volna az 1914-ben még Magyarországhoz tartozó területekre. 1921. április 3-án a nagyhatalmak közös jegyzékben szögezték le, hogy nem tűrik el a Habsburg-restaurációt, így Károly április 6-án elhagyta Magyarországot: véget ért az első, úgynevezett húsvéti királypuccs. Az események nyomán kiéleződött Horthy és a legitimista Teleki Pál kormányfő viszonya, az utóbbi nem sokkal később lemondott.
Károly 1921 őszén tett másodszor kísérletet a visszatérésre. 1921. október 20-án este felesége társaságában repülőgéppel érkezett Dénesfára, másnap a helyőrség felesküdött rá, ő pedig Rakovszky Istvánt kormányfőnek nevezte ki. Károly 22-én vonattal indult Budapestre, az alig négyórás utat két nap alatt tette meg: szerelvénye több állomáson is megállt, ahol a katonai helyőrségek és a polgári vezetők hűségesküt tettek neki.
Egyetemisták is részt vettek a tragikomikus budaörsi csatában
Az antant tiltakozása most sem maradt el, az utódállamok pedig casus bellinek minősítették az uralkodó megjelenését. Mint kiderült, a hadsereg és a polgárság java része Horthyt támogatta, és nem álltak Károly mellé a szabad királyválasztó áramlat tagjai sem. Október 23-án a tragikomikus budaörsi „csatában” a reguláris hadsereg és az egyetemista önkéntesek megállították, majd megfutamították a királypárti egységeket.
Károlyt másnap – ugyan a királynak kijáró külsőségek közepette, de mégiscsak fogolyként – Tihanyba vitték. Mivel a trónról továbbra sem volt hajlandó lemondani, november 1-jén átadták az antant megbízottainak, akik családjával együtt a távoli Madeira szigetére szállították, Károly itt halt meg 1922. április 1-jén. A nemzetgyűlés 1921. november 6-án az 1921. XLVII. törvénycikkben 1707 és 1849 után harmadszor is kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, bár a királyság intézményét továbbra is fenntartotta.
Az utolsó magyar uralkodó 1922. április 1-jén hunyt el spanyolnáthában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap