Majomszobor - Meghökkentő leletek kerültek elő a középkori templomból
2025. február 25. 09:48 Múlt-kor
Amikor a németországi Gardelegenben található Szent Mária-templom padlófűtésének kiépítésére indult a projekt, senki sem számított arra, hogy a templom mélye hét évszázad titkait rejti. A szász-anhalti régészek és önkéntesek több mint 1000 tárgyat hoztak a felszínre – köztük érméket, kerámiákat és üvegdarabokat. Ám a legmeglepőbb lelet a mindössze nyolc centiméter magas, ólombronzból készült majomszobor volt, amely a főhajó padlója alól került elő.

Ólombronz majom (Forrás: lda-lsa.de)
Korábban
Középkori templom alatt feltárt, szokatlan leletek kerültek a figyelem középpontjába, miután nemrég nyilvánosságra hozták a gardelegeni Marienkirche feltárásának eredményeit. A Szász-Anhalt tartományi örökségvédelmi és régészeti hivatal (LDA) január 31-én kiadott sajtóközleménye szerint a 1200 körül épült Szent Mária-templomban 2022 júniusa és 2023 szeptembere között végeztek ásatásokat, hogy a szakrális épületbe padlófűtést telepítsenek. Bár a projekt tavaly lezárult, a feltárás során felfedezett kincsekről csak idén számoltak be.
A feltárás
A munkálatok során a templom 145 négyzetméteres fapadlóját eltávolították, és a talajt 40 centiméter mélységig tárták fel. „A feltárt területeket az önkéntesek alaposan átvizsgálták, mivel a tapasztalatok szerint ezen a helyen elveszett érmékre lehetett számítani” – közölték. Az elvárások beigazolódtak, a hónapokig tartó munka során mintegy 1000 lelet került elő, amelyek hét évszázadot ölelnek fel. Ezek között 679 érme és érmetöredék, ruhatűk, állatcsontok, kerámiák, fémszerelvények és könyvcsatok is voltak. A régészek gyöngyökre, üvegdarabokra, vasszögekre, sőt személyes csipeszekre és növényi maradványokra is bukkantak.
Különösen meglepő volt három kocka előkerülése – a tisztviselők szerint ez „meglehetősen szokatlan a templomi környezetben.” Az ásatás legkülönösebb felfedezése azonban kétségkívül a körülbelül nyolc centiméter magas, ólombronzból készült majomszobor volt, amelyet a templom főhajójában találtak. Az önkéntesek tanácstalanok voltak a lelet értelmezését illetően, tekintettel arra, hogy a középkorban a majmokat gyakran bűnös teremtményeknek tartották.

Bronz majom a templomban
„A Szász-Anhalt műhelyében azonnal restaurált lelet heves vitát váltott ki jelentéséről – vajon ivókürtöt tartó majmot vagy hangszeres figurát ábrázol?” – áll a közleményben. Bár a majomábrázolások nem számítanak ritkaságnak a középkori templomokban, a majmot gyakran ábrázolták társasjátékozás, zenélés, emberutánzás vagy indákba gabalyodva. Ezek az ábrázolások az akkori hiedelmek szerint a démoni, bűnös és buja emberi viselkedés karikatúrái voltak.
A templomi ásatás nemcsak a múlt titkait tárta fel, hanem a régészeti örökség megőrzésében betöltött közösségi szerepre is rávilágított. „Szász-Anhalt tartomány sűrű önkéntes hálózattal rendelkezik, akik a tartományi örökségvédelmi és régészeti hivatallal összehangoltan, jól meghatározott feladatokat vállalnak a régészeti örökségkezelésben” – zárta közleményét az LDA, hangsúlyozva az önkéntesek pótolhatatlan hozzájárulását.
A foxnews.com cikke alapján
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Biblia
- Hová tűnt a frigyláda? – Máig keresik a Tízparancsolatot is őrző szövetség ládáját
- A középkori számítások szerint ma van a teremtés napja
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja
- Valóban karácsonykor született Jézus?
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal 17:37
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20