Ma sem tudjuk, mi lett a Mary Celeste kísértethajó utasainak sorsa
2021. június 18. 08:39 Múlt-kor
Korábban
Baljós előjelek
A Mary Celeste-et eredetileg Amazon néven építették a kanadai Új-Skóciában 1860-ban. Az eleinte csupán 198 regisztertonna vízkiszorítású, kétárbocos félbrigget már az első útján balsors kísérte: kapitánya a berakodás után súlyosan megbetegedett, és vissza kellett térniük a kikötőbe. Az Amazon ezt követően is balszerencsés maradt: a maine-i Eastportnál egy szorosban halászhálókba futott, a La Manche csatornában összeütközött egy briggel, amely elsüllyedt, 1866-ban pedig hajótörést szenvedett a kanadai Cape Breton-szigetnél.
Az Amazon roncsába 1867-ben egy helyi üzletember lehelt újra életet, majd – miután amerikai befektetők szerezték meg a tulajdonjogot – a korabeli babonákból fakadóan kötelező jelleggel új nevet kapott: Mary Celeste. Arról nincs információnk, miért így nevezték el, ám például így hívták Galileo Galilei házasságon kívül született lányát is.
Miután megvásárolta egy újabb amerikai cég, mintegy 10 ezer dollárt költöttek a modernizálására, amely során kétfedélzetessé alakították a 31 méter hosszúságú és immár 282 regisztertonna vízkiszorítású teherhajót. A kapitánya Benjamin Spooner Briggs lett, aki az egyik befektető is volt.
1872 őszén a New York-i kikötőben villámgyorsan sikerült fuvart szerezniük: 1700 hordó (megközelítőleg 200 ezer liter) tiszta szeszt kell elvinniük Genovába, ahonnan a tervek szerint hasonló mennyiségű itáliai bort és olívaolajat szállítottak volna vissza a Nagy Almába. November 5-én hajóztak ki a kikötőből, azonban a bizonytalan időjárás miatt még több mint két napig Staten Island mellett horgonyoztak, s csak utána indultak Európa felé.
A szigorúan antialkoholista és mélyen vallásos, 37 éves Briggs kapitány – aki egyébként egy szabadkőműves páholy tagja is volt – rendkívül tapasztalt, ám mégis fiatal matrózokból válogatta össze a legénység tagjait, akik bár a Fríz-szigetekről származó németek voltak, jól beszéltek angolul. A hajószakács és az első-, valamint másodtiszt sem először szállt vízre. A kapitányt elkísérte a felesége, Sarah és kétéves kislányuk, Sophia Matilda is, ami egyáltalán nem volt szokatlan, bár néhány idősebb „tengeri medve” ezt is baljós előjelnek tekinthette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap