A vörösterror 133 napja

Létezett-e a középkorban „turkáló”?

2019. január 12. 12:26 Múlt-kor, Múlt-kor

A szegények ruházata

Az 1332-ből fennmaradt angol adójegyzékek minden háztartás (azaz házaspár) számára biztosítottak néhány dolgot, amelyek után nem kellett adózniuk. Ezek a következők voltak:

Egy ruha/összeállítás a férfi, és egy a nő számára

Egy közös ágy

„Egy gyűrű és egy lánc aranyból vagy ezüstből” [talán nászajándékok]

„Egy selyemöv, amelyet minden nap használnak”

Egy közös ivókupa

Az adójegyzékből emellett kiderül, hogy London lakosságának 50%-át nem lehetett adóztatni – azaz tulajdonuk nem haladta meg a fent felsoroltakat. A szegény londoniaknak minden bizonnyal kevés más lehetőségük volt, mint mások nagylelkűségére bízni magukat, vagy a középkori „turkálót” igénybe venni, ha meglévő ruhájuk elhasználódott. Az ilyen használtruha-kereskedőknek külön neve is volt: angol nyelven „fripperer” (kb. „sallangos”), olaszul pedig „rigattiere” (napjainkban „ócskás”, „zsibárus” értelemben használatos). Itáliának különösen nagy jelentősége volt a használtruha-kereskedelemben – még külföldről is érkeztek kereskedők Firenzébe, hogy feltöltsék készleteiket.

Az angol parlament költségvetési vitáit rögzítő tekercseken fennmaradt az a vélemény, miszerint „a lovászok a mesterember ruháit hordják, a mesteremberek a polgárét, a polgárok pedig a nemesét!” A nemesség nagy megrökönyödésére és a köznép nagy örömére ugyanis a használt ruhákkal való kereskedelem eredményeképpen nehezebbé vált megmondani valakiről pusztán ruházata alapján, a társadalom mely rétegéhez tartozik.

Különféle források

Ami a használt ruházathoz való hozzáférést illeti, a városban élők számára minden bizonnyal nagyobb volt a választék, mint vidéken. Az olyan városokban, ahol többféle felekezetű emberek éltek együtt, a források szerint gyakori volt például, hogy a zsidó és keresztény nők ruhákat cseréltek (arra is akad példa, hogy egymás csecsemőit szoptatták), azonban biztos az is, hogy ez felekezeten belül is megtörtént, csak kevesebb ennek említése. A legtöbb városban emellett sok kereskedő volt, akik megvették és továbbadták a használt ruhákat, illetve a használt ruhákból bontott szövetből készült új ruhákat.

Nem mindegyikőjük volt azonban etikus üzletember. A „London Lickpenny” című szatirikus vers főszereplője például elveszíti csuklyáját, később pedig látja, hogy a Cornhill negyedben egy piaci árusnál van, azonban nincs elég pénze visszavásárolni. A használt ruhák a lopás mellett legalább három forrásból származhattak. Készülhettek a ruhakészítő mesterek régi, vagy az elvárt minőséget el nem érő anyagából, de kerülhettek ki az arisztokraták és egyháziak kezéből is. Emellett a felsőbb osztálybeliek gyakorta zálogkölcsönzőkön keresztül szabadultak meg örökségük nem kívánt darabjaitól.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Női ruhák a középkorból (kép forrása: historyofeuropeanfashion.wordpress.com)Középkori kereskedés (kép forrása: phys.org)Piac ábrázolása egy 15. századi német krónikából (kép forrása: Pinterest)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!