A kora újkor egyik legkiemelkedőbb polihisztora, a humanista eszménykép, a képzőművészet több területén maradandót alkotó mester – sokféleképpen jellemezhető minden idők egyik legünnepeltebb elméje, Leonardo da Vinci. A széles körben tisztelt alkotó legfőképpen festményeiről ismert, de szobrai és találmányai szintén csodálatot váltanak ki napjainkban is. Vallásos témájú művei a jelenkor populáris kultúrájában egyet jelentenek a rejtett utalásokkal és a titokzatos összeesküvés-elméletekkel.

Hátrányos, de szerencsés helyzetből

Leonardo 1452. április 15-én, „az éj harmadik órájában” született a Vinci nevű toszkán településen, az ekkor a Mediciek által uralt Firenzei Köztársaságban. Édesapja a köztiszteletben álló jegyző, Piero Fruosino di Antonio da Vinci, édesanyja, Caterina parasztlány volt – a gyermek házasságon kívül született, és a kis Leonardo ötéves koráig anyja mellett nevelkedett Anchianóban. A széles körben elterjedt használata ellenére a „da Vinci” nem modern értelemben vett családnév –édesapja származási helyét jelöli csupán, és a korban nem volt ezen túlmenő jelentősége. Nevének teljes alakja „Leonardo di ser Piero da Vinci”, azaz „a vinci Piero úr Leonardo nevű fia”.

1457-ben édesapja háztartásába került, ahol a nála mindössze 11 évvel idősebb mostohaanyja nagy szeretettel viseltetett iránta, azonban ő korán meghalt. A jegyző legközelebb akkor házasodott, amikor Leonardo már 16 éves volt – ekkor is egy fiatal asszonyt vett el, aki szintén gyermektelenül hunyt el. A későbbi művész törvényes féltestvérei mind apja harmadik feleségétől születtek, így mindannyian sokkal fiatalabbak voltak nála – Leonardo már negyvenéves volt, amikor a legkisebb világra jött. Összesen tizenkét törvényes vagy törvénytelen féltestvére volt, ami apja halála után sok gondot okozott neki.

Házasságon kívül született gyermekként Leonardo formális oktatásban nem részesült, alapfokú képzést azonban kapott latinból, matematikából és geometriából – már kis korában elámította tanítóját számtani kérdéseivel, amelyek életkorát messze meghaladó képességekről árulkodtak. Már ekkor megnyilvánult azon hajlama, hogy dolgok sokaságába kezdjen bele, majd rövidesen félbehagyja azokat.

Későbbi pályája ismeretében Leonardo voltaképpen szerencsésnek mondhatta magát: ha szegény családba születik, talán soha nem nyílik alkalma kibontakoztatni a tehetségét, egy jegyző törvényes sarjaként pedig megnyíltak volna előtte az egyetem kapui, ahol szintén jegyző, esetleg bankár vagy orvos vált volna belőle. Törvénytelen gyermekként ez utóbbira nem volt lehetősége, édesapja azonban a lehető legjobb tanonci helyet intézte el neki: 1466-ban Andrea del Verrocchio műhelyébe került, Firenzébe – itt a fémmegmunkálástól és az asztalosmesterségtől kezdve a szobrászaton át a festészetig mindent kitanulhatott.
 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. ősz számában olvasható.