Nőket és férfiakat egyaránt elcsábított XIV. Lajos korának biszexuális „rocksztárja”, Julie d'Aubigny
2028. augusztus 9. 18:38 Múlt-kor
Korábban
A párizsi opera csillaga
Julie és d’Albert gróf életútja még többször keresztezte egymást, és sokáig szoros kapcsolatban maradtak egymással, a férfi felépülése után La Maupin tovább folytatta az útját Párizsba. Ekkor ismerkedett meg Gabriel-Vincent Thévenard-ral, aki a lányhoz hasonló ambíciókat dédelgetett. Az azonos érdeklődési kör és életcél magától értetődően jelölte ki az utat a fiatalok előtt: amellett, hogy innentől kezdve együtt folytatták útjukat Párizs felé, viszonyt kezdtek egymással.
Miután Julie első szeretője, Armagnac grófja befolyása révén elérte, hogy az ellene hozott halálbüntetést megsemmisítve ismét beléphessen Párizsba, Julie és a férfi megérkeztek a francia fővárosba. Thévenard már első meghallgatása során felvételt nyert a párizsi operába.
Julie d'Aubigny 1700 körül
Ekkor azonban kijelentette, csak akkor csatlakozik a társulathoz, ha Julie is operaénekes lehet. Bár elsőre nem nyerte el a „zsűri” tetszését a lány hangja, miután sikerült elérnie, hogy ismételten meghallgassák, felvételt nyert a társulatba.
Párizsban először Jean-Baptiste Lully Philippe Quinault librettója alapján készült, Cadmus et Hermione című operájában lépett fel Pallasz Athéné szerepében. A nézőket nemcsak gyönyörű hangjával, hanem – görög sisakját levéve – hajával is elkápráztatta, amely állítólag térdéig ért.
A francia fővárosban töltött időszakban sikert sikerre halmozott. Azalatt a mintegy tizenöt év alatt, amíg (megszakításokkal) tagja volt a párizsi opera társulatának, mintegy harminc szerepben énekelt. A 17. század utolsó évtizedében minden komolyabb darabban feltűnt.
Verekedésre való hajlama ekkoriban sem lankadt. Egy anekdota szerint, amikor egy Dumini nevű színész pajkosan nyakon ütötte a színpad mögött, La Maupin annyira berágott, hogy azonnal kardot rántott. A félresikerült incselkedés végrehajtója inkább megfutamodott, mire az énekesnő megragadta, és néhányat rásuhintva mutatta meg, miért nem érdemes kikezdeni vele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap