Kézlevágástól az írek büszkeségéig – 7 híres esemény, amely decemberben történt
2018. december 4. 17:41 Múlt-kor
Korábban
1903. december 17.: a Wright-fivérek berepülnek a történelembe
Észak-Karolina amerikai állam tengerpartján igen szeles és hideg téli nap volt. Amikor Orville és Wilbur Wright reggel felkeltek, úgy látták, szinte tökéletes. Három nappal korábban több évi tesztelést követően megkísérelték kezdetleges repülőgépüket, a 12 méter szárnyfesztávolságú Wright Flyert saját motorjának erejével a levegőbe emelni. Éppen ahogy elemelkedett a földtől Wilburrel a fedélzeten, a motor lefulladt, és a repülőgép a homokba csapódott. Ezen a napon Orville-on volt a sor.
A két férfi igen valószínűtlen történelmi alaknak tűnhet mai szemmel. Az 1867-ben és 1871-ben született fivéreket először gyermekkorukban kezdte érdekelni a repülés, amikor lelkész édesapjuk egy helikopterszerű játékszerrel ajándékozta meg őket. Miután először nyomdát üzemeltettek közösen, kerékpárüzletet nyitottak, hogy a kor bicikliőrületének hullámát meglovagolják, miközben folyamatosan a repüléssel kapcsolatban terveztek és kísérleteztek.
E napon röviddel 10:30 után Orville bemászott a Flyerbe. Naplója – mivel tudományos pontosságú beszámolót igyekezett adni – nem tükrözi az örömöt és izgatottságot, amelyet érezhetett a sikeres repülés után: „A szél anemométereink szerint egy kevéssel 20 mérföld felett [32 kilométer] fújt, a Kitty Hawknál lévő állami anemométer szerint 27 mérfölddel [43,5 kilométer]” – írta. „A kötél leoldásával a gép elindult növekvő sebességgel, talán hét vagy nyolc mérfölddel. A gép felemelkedett a vagonról, amint az éppen a negyedik sínre lépett. Mr. Daniels fényképet készített éppen amint elhagyta a síneket (…) Egy hirtelen szökelléssel, körülbelül 100 lábra [30,5 méter] a sínek végétől ért véget a repülés. Idő körülbelül 12 másodperc (nem tudni pontosan, mivel az óra nem lett azonnal leállítva)”.
A nap folyamán a fivérek további háromszor repültek, egyre hosszabb ideig. A negyedik alkalommal Wilbur a világ elsőnek mondott repülőgépével 852 lábat [260 métert] tett meg 59 másodperc alatt. Valóban rendkívüli jelentőségű pillanat volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Fogadással kezdődött a Lumière fivérek zseniális találmányának története tegnap
- Középkori államelmélet alapján nem is kerülhetett volna a trón közelébe II. Béla tegnap
- Érintetlen csodák Kelet-Törökországban tegnap
- Rudolf herceg először szeretőjével végzett, mielőtt öngyilkos lett tegnap
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák tegnap
- Emberek millióit ültette a képernyők elé a Ki mit tud? tegnap
- Többen és könnyebben igényelhetik újra az energiahatékonysági támogatást tegnap
- Karl Benz szabadalmaztatta a gázpedált, a kuplungot, a sebességváltót, valamint a gyújtógyertyákat is 2025.02.12.