10 tény a második világháborúról
2018. november 28. 08:31 Múlt-kor
Korábban
1. Sztálin hírhedt, a Szovjetunió elleni német támadást követően 1941. augusztusában kiadott 270. számú parancsa szerint, minden szovjet katona, aki megadja magát az ellenségnek, árulónak számít és kivégezhető. Az „emberbarát” rendelet alapján a becslések szerint 150 ezer katonát végeztek ki.
2. A második világháború folyamán a britek 132 500 repülőgépet gyártottak. A szám figyelemre méltó, hiszen a háború kezdetén, 1940-ben a királyi légierő mindössze 750 vadászrepülőt számlált.
3. Calvin Leon Graham a legfiatalabb második világháborús amerikai katonaként vonult be a történelembe. Graham, aki életkorát illetően meglehetősen nagyot füllentett a sorozóbizottság előtt, mindössze 12 éves volt, amikor 1942 augusztusában besorozták. A lánglelkű ifjú még éles bevetésen is részt vett.
4. A második világháborúban Kína szenvedte el a legnagyobb emberveszteséget. A becslések szerint 15-20 millió kínai veszett oda a 20. századi apokalipszisben, amely a konfliktus globális emberveszteségének nagyjából harmadát tette ki.

5. A Coca-Cola megközelítőleg 5 milliárd palack üdítővel látta el az amerikai hadsereg katonáit a háború alatt.
6. A világháború idején a londoni metróhálózat földalatti helyiségei csaknem 180 ezer embernek nyújtottak biztos menedéket a német bombázások idején.
7. Nagy-Britannia csak 2006-ra egyenlítette ki az USA-val (7,5 milliárd dollár) és Kanadával (2 milliárd dollár) fennálló második világháborús tartozásait.
8. A náci Németország egyetlen repülőgép-anyahajója a Graf Zeppelin volt. A gigászi fémszörnyet a németeknek nem sikerült befejezniük a háború alatt, és a hajó egyetlen tengeri ütközetben sem vett részt.
9. Utah államban a Pentagon megbízásából az amerikai hadsereg japán és német falvak mását építette fel, hogy tesztelhessék a repülőgépekről ledobott bombák hatékonyságát.
10. A gyűlölettől és bosszúvágytól vezérelt szovjet katonák, válaszképpen a németek horrorisztikus megszállására, nagyjából 2 millió asszonyt és leányt erőszakoltak meg a megszállt német területeken, 1945 tavaszán.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Mussolini
- Hány szeretője volt Mussolininek?
- Életveszélyes sebet kapott a Nagy Háborúban Benito Mussolini
- Békét kötött volna, hazaárulónak bélyegezté és kivégezte vejét Mussolini
- A halál balvanói alagútja
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal tegnap
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát tegnap
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? tegnap
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában tegnap
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára tegnap
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban tegnap
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték tegnap
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József tegnap