Két hét múlva kezdik elűzni a telet a mohácsi busók
2024. január 25. 14:20 MTI
A tervek szerint minden eddiginél több, 2500 maskarás és 71 busócsoport vesz részt a mohácsi, téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 8. és 13. között zajló busójáráson.
Korábban
A 15 helyszínen több mint 160 hagyományőrző programot kínáló, két hét múlva csütörtökön kezdődő esemény hat napjára mintegy 110 ezer látogatót várnak. Szombaton és vasárnap 40-45 ezer érdeklődő fogadására készülnek a Duna-parti városban – közölték a szervezők az MTI érdeklődésére.
A látogatókat folklórműsorokkal, néptánccsoportok fellépésével, táncházakkal, busócsoportok bemutatóival, családi és gyermekprogramokkal várják a mohácsiak.
A farsang utolsó csütörtökétől húshagyókeddig tartó rendezvény első napján a fiataloké lesz a főszerep: ekkor iskolás néptánccsoportok lépnek fel, vetélkedőket tartanak, a felvonuló maskarások között pedig gyermek jankelék és kisbusók farsangolnak a városban, míg az esti órákban táncházakat tartanak busók részvételével.
Pénteken busómaszkfaragók és más népművészeti tárgyalkotók munkáiból nyílik kiállítás, folklórműsorokat tartanak, zenekarok lépnek fel a Busóudvarban, a baranyai horvát népviseletekről szóló kötetet mutatnak be, míg a Piac téren Versendi Kovács Józseffel és zenekarával tartanak horvát táncházat.
Szombaton a hagyományos mohácsi sokác viseletdarabok készítésének műhelytitkaiba kapnak bepillantást az érdeklődők, már a reggeli óráktól tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat, lakodalmas menetet, valamint megnyílik a népművészeti és kézműves vásár.
Vasárnap busócsoportok farsangi készülődésébe pillanthatnak be a résztvevők, de lesz bábkoncert, ételkóstoltatás, majd dél után nem sokkal kezdődik meg a busók csónakos átkelése a Dunán a Sokacrévbe, és elindul a népszokás legnagyobb felvonulása.
Busómaszkos hagyományörző (Forrás: Wikipédia / Arkinessa / CC BY-SA 4.0 DEED)
A hétfői rendezvények között lesz interaktív farsangi gyermekfoglalkozás, a busók hagyományosan házról-házra járnak majd a Kóló téren és a környező utcákban, kedden pedig a délutáni felvonulást követően meggyújtják az óriási főtéri máglyát, és elégetik a telet szimbolizáló koporsót.
A szervezők közölték: az esti délszláv táncházak a Mohácsi Piacon idén ingyenesek lesznek, továbbá idén kialakítanak egy boros standcsoportot is.
A mohácsi sokác népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.
A török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokácok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel – tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal – felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A busójárást – első magyarországi elemként – vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap