Istenről, gyomorbántalmakról és Izraelről is értekezett Einstein időskorában írt leveleiben
2017. június 22. 09:34 MTI
190 ezer euróért (58,7 millió forintért) keltek el egy jeruzsálemi árverésen Albert Einstein levelei, melyekben a fizikáról, istenről és Izrael államról is írt. Az 1951 és 1954 között született levelek többsége David Bohm fizikusnak szól, az írógéppel írt leveleket Einstein aláírta, néhányukon a Nobel-díjas tudós kézírásos jegyzetei is láthatóak.
Korábban
Az árverésen a legnagyobb bevételt az a levél hozta, melyben Einstein 1954 februárjában, egy évvel halála előtt Bohmnak azt írja: “Ha isten teremtette a világot, legfőként azzal törődött, hogy nehogy könnyen megértsük”. Az írás 75 ezer euróért (23 millió forintért) kelt el.
David Bohm kvantumfizikus 1951-ben megtagadta, hogy beszámoljon a kommunista párthoz fűződő kapcsolatáról az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt, inkább Brazíliába távozott az Egyesült Államokból. Einstein leveleit Bohm özvegye őrizte meg, s most, egy évvel a halála után az özvegy hagyatékának gondozója bocsátotta árverésre.
Einstein és Bohm még a Princeton Egyetemen barátkozott össze, amikor mindketten ott dolgoztak. Levelezésükben érintették a kvantumfizika kérdéseit, az isten természetét és Bohm rémes brazíliai tartózkodását. Einstein egy 1953 februárjában írott levelében Amerika akkori szellemi állapotát – amelyet a kommunistaellenes McCarthyék határoztak meg – a II. Vilmos császár uralkodása alatti, 20. század eleji németországi paranoiához hasonlította.
Az Amerikát elhagyó Bohm, aki a Sao Pauló-i Egyetemen kapott munkát, brazil tapasztalatairól beszámolva egyebek mellett a helyi ételekre panaszkodott, amelyet nem tud megszokni a gyomra. A 75 éves Einstein együttérzését kifejezve azzal vigasztalta levelében, hogy “a gyomor instabilitását illetően” neki is széleskörű tapasztalatai vannak, és azt tanácsolta fiatalabb kollégájának, hogy kerítsen egy jó szakácsot.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Izraelről azt írta, hogy a fiatal ország “intellektuálisan aktív és érdekes, ám csekélyek a lehetőségei, és kár lenne csak azért áttelepülni oda, hogy aztán az első alkalmat megragadva továbbálljon”. Einstein tanácsa ellenére Bohm 1955-ben Brazíliából Izraelbe költözött. Két évig a haifai Technion Műszaki Egyetemen tanított, itt ismerte meg Sarah Woolfsont, akivel 1956-ban összeházasodott. Egy évvel később a pár Angliába költözött, ahol Bohm 1992-ben bekövetkezett haláláig a Bristoli Egyetemen oktatott.
Bohm özvegye visszatért Izraelbe, Jeruzsálemben telepedett le. 2016 áprilisában hunyt el. Roni Grosz, a jeruzsálemi Héber Egyetem Einstein Archívumának kurátora korábban elmondta, hogy a tudós Bohmhoz írt leveleinek másolatai megtalálhatók az intézet gyűjteményében, tehát ismerik tartalmukat, de az eredeti példányok nyilván nagy izgalmat keltenek majd, hiszen Einsteinnel kapcsolatban mindig nagy az érdeklődés.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![1956](/ih0Ax/label/.cut-640x400/8.jpg)
1956
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)