Himmler és köre „árja” miszticizmusa váltotta volna fel a kereszténységet a Harmadik Birodalomban
2021. március 3. 15:16 Múlt-kor
Korábban
Az árja Krisztus
A téma szakértői List mellett barátját, a kiugrott cisztercita szerzetest, Jörg Lanz von Liebenfelst (1874–1954) tartják – a témával foglalkozó egyik legkiválóbb történész, Nicholas Goodrick-Clarke nyomán – az árjozófusoknak nevezett teoretikusok legjelentősebb képviselőjének.
Liebenfels a pángermán misztika egyik úttörőjeként kidolgozta a teozoológia néven ismert okkult nézetrendszert, amely szerint Atlantisz lakói a természetfeletti képességekkel rendelkező istenemberek, a theozoonok közvetlen leszármazottai voltak, és egymással szavak nélkül is tudtak kommunikálni.
Atlantisz bukása után a sziget lakói két csoportra szakadtak. Az egyik létrehozta a germán civilizációt, a másik pedig az ókori közel-keleti kultúrákat, ám az ekkoriban bekövetkező fajkeveredés végzetesnek bizonyult. Liebenfels bizarr elmélete szerint a nem árja fajok az emberek és bizonyos állati fajok egyesüléséből jöttek létre.
Atlantisz isteni leszármazottjai elveszítették természetfeletti erejüket, az alsóbbrendű lények pedig a zsidók vezetésével kezdettől a fajilag tiszta árják elpusztítására törekedtek, akikkel többek között Mózes és Jézus Krisztus (!) is szembeszállt.
Az árjozófus az évezredek óta tartó hanyatlás megállítására az alacsonyabb rendű fajok egyedeinek kasztrálását, sterilizálását, valamint faji törvények bevezetését javasolta. Liebenfels ún. szaporító kolostorok létrehozását is szorgalmazta, ahol árja férfiak és nők egyesülése révén biztosíthatták volna a tiszta germán vér fennmaradását. Lanz nézetrendszerének terjesztésére 1906-ban Ostara néven folyóiratot is indított, amelynek olvasói közé tartozott egy bizonyos Adolf Hitler is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.