„Az önfeláldozás a női jellem alapvető vonása. S ez is másfajta, mint a férfié, aki úgy áldozza fel magát, hogy tudva tudja, áldozata summája annak a kudarcnak, melyet maga folytat áldozata erkölcsi értelmével. A nő föláldozza magát, mivel ez örömet szerez neki” – írta egyszer Jiří Wolker cseh költő. Sorai vajon mennyire helytállóak? Az önfeláldozás csak az élet elvesztésével válik teljessé? Vagy az is hasonlóan méltó áldozat, amikor valaki teljes földi létét szenteli egy nemes célnak? Bár számtalan asszonyt emelhettünk volna ki, összeállításunkban az önfeláldozás hét különleges női példáját mutatjuk be.

A dühös oroszlánok

„Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott” – jegyezte fel Hieronymus Ortelius német krónikaíró az 1552-es egri várvédő asszonyokról, akikről számos nemzet történetírói emlékeztek meg csodálattal. Ascanio Centorio degli Hortensi itáliai történetíró például spártai amazonoknak nevezte őket.

I. Szulejmán oszmán szultán 1552 nyarán hatalmas hadjáratot indított a szétszakított Magyar Királyság ellen. Seregei számos erősséget elfoglaltak, mire az utolsó állomás, Eger alá érkeztek. A „rozzant akolnak” nevezett vár bevétele megnyitotta volna az utat a gazdag felvidéki városok felé. A 70 ezer fős török sereggel szemben Dobó István várkapitány mindössze 1800 várvédőt tudott felsorakoztatni, ám ennek is csupán a fele volt képzett katona.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tavasz számában olvasható.