Hét különösen ronda uralkodó a történelemből
2018. szeptember 20. 12:08 Múlt-kor
Hiába született valaki egy hatalmas birodalom örököseként, ez még korántsem jelentette azt, hogy a kinézet terén is szerencsés lett volna. A Habsburg-családban generációkon keresztül öröklődő kiugró áll története ma már közismert, de éppenséggel a franciáknak és az olaszoknak sem kell sokáig kutakodniuk a régi festmények között, hogy egy-egy rusnya uralkodói portréra akadjanak.
Korábban
I. Habsburg Lipót, a nagyajkú
Az egyik leghosszabb ideig (48 éven keresztül) uralkodó Habsburgot, az igencsak előnytelen külsejű I. Lipótot eredetileg egyházi pályára szánták, ám bátyja, IV. Ferdinánd halála keresztülhúzta a számításokat, s 1657-ben neki kellett apja örökébe lépnie. Alacsony termetű volt, groteszk és mai szemmel nézve egy mesefigurához hasonlítható, akit a házi festője nem kímélt, s hiteles arcképet készített róla az utókor számára: a festményen egy vastag ajkú, fekete hajú, csúnya férfi látható, akinek állkapcsa a Habsburgokra jellemző módon előreugrik.
Lipót Cseh- és Magyarország királyaként, illetve a Német-római Birodalom császáraként önmagát megfontolt és lelkiismeretes hivatalnoknak tartotta, környezete azonban inkább határozatlannak ítélte meg. A magánéletben családszerető, jóindulatú és hitbuzgó férfiú volt, a nyilvánosság előtt viszont a spanyol etikett rideg merevsége mögé rejtőzködött.
Két szenvedélye volt: a zene és a vadászat. Mint muzsikus, megközelítette kora legjobbjait, ám vadásztehetségéről nem sokat tudunk – csupán annyi bizonyos, hogy mikor vadra ment, megállt az élet a Burgban. Környezete olyannyira nem akarta megzavarni az uralkodót kedvenc időtöltése közben, hogy például 1686-ban egy teljes napon át elhallgatták előle, hogy sikerült visszavívni Budát az ősellenség töröktől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap