Hét uralkodó, akinek már gyermekként a vállára kellett vennie egy ország sorsát
2018. augusztus 16. 10:59 Kulcsár Ádám
Többen még a húszéves születésnapjukat sem érhették meg, voltak, akik megőrültek, mások sikeres uralkodóvá váltak, és akadt, aki vérpadon végezte. Az összeállításunkban szereplő hét, gyermekként trónra került uralkodó sorsa rendkívül sokszínű képet mutat, egyvalami azonban közös bennük: egész életüket meghatározta, hogy a politikai intrikák és kicsinyes hatalmi játszmák kereszttüzében, az önfeledt örömöktől megfosztva, egy ország vagy birodalom vezetésének terhével kellett leélniük gyermekkorukat.
Korábban
A dongalábú félisten
A 20. századi régészet egyik legnagyobb felfedezése volt, amikor 1922 novemberében Howard Carter brit régész vezetésével megtalálták Egyiptom történetének legjobb állapotban maradt temetkezési helyét, Tutanhamon mesés sírkamráját. A XVIII. dinasztia egyik utolsó fáraója 8-9 éves korában, Kr. e. 1333 körül foglalta el Egyiptom trónját, fiatal kora miatt azonban nem rendelkezett tényleges hatalommal. Tutanhaton néven kezdte meg kormányzását, ám uralkodásának első éveiben nevét – az apja, Ehnaton reformjai révén félretett Ámon isten tiszteletének helyreállítása érdekében – Tutanhamonra változtatta.
Az ifjú uralkodó számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: dongalába, farkastorka, nőies csípője, „kapafoga” és tyúkmelle volt, de tuberkulózisa és epilepsziája is megkeserítette az életét. A vizsgálatok kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja Ehnaton egyik lánytestvére (egyes elméletek szerint Nefertiti) volt, a szakértők szerint ez lehet a magyarázata Tutanhamon veleszületett rendellenességeinek. A családon belüli házasság bevett egyiptomi gyakorlatán azonban Tutanhamon sem változtatott, miután féltestvérét, Anheszenamont vette feleségül.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. nyár számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Nyár nélküli évben született Shelley őrült tudósa
- Pilótává válása előtt autók motorját tanulmányozta Steinschneider Lilly
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.