2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől

2020. szeptember 1. 08:23 Múlt-kor

Van, akit színvaksága vagy a fiatal kora, mást a magassága vagy éppen a rövidlátása miatt kosarazott ki a sereg, amikor szolgálatra jelentkezett. A háború borzalmaiba azonban a legtöbb híresség megtalálta az utat.

Hét híresség, akiket elutasítottak a seregtől

Búcsú a fegyverektől – Ernest Hemingway

Habár Hemingway már fiatalon is élt-halt az irodalomért, idejének legnagyobb részében mégis inkább sportolt. Bokszolt, vízilabdázott, amerikai futballozott és atletizált is.

És 18 évesen elhatározta, hogy a világ „legnemesebb és legveszélyesebb” sportjába is beszáll. Így – otthagyva a The Kansas City című újságot – apja tiltakozása ellenére jelentkezett katonának.

Az orvosi vizsgálat során azonban kiderült, hogy rövidlátó, ezért kérelmét elutasították.

A kalandvágyó Hemingway azonban megtalálta az utat, hogy eljusson Európába, és első kézből szerezzen információkat a nagy háborúról. Önkéntesként csatlakozott a Vöröskereszthez, s egy autómentő sofőrje lett.

1918 májusában hagyta el New Yorkot, és hamarosan megérkezett a német bombázás alatt álló Párizsba, majd júniusban már az olasz fronton teljesített szolgálatot.

Alig telt el néhány nap, és máris szembesülhetett a világégés borzalmaival: Milánóba érkezésének első napján a város közelében felrobbant egy lőszerraktár, ahol főleg nők dolgoztak. Hemingway feladata volt, hogy az emberi maradványokat összeszedje.

Később az olasz–magyar frontra került, és a Piave folyó melletti Fossaltánál állomásozott. 1918. július 8-án éppen csokoládét és cigarettát szállított az olaszoknak, amikor tűzvonalba került, és egy repeszgránát találta el a lábait.

Súlyos sérülései ellenére még segített biztonságba vinni egy olasz katonát, amiért megkapta a katonai bátorság ezüst érdemrendjét. Gépkocsivezetői pályafutása ezzel véget is ért, ám nem ekkor járt utoljára harcmezőn.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár