Hét híres szerető, aki megrázta a világot
2018. október 4. 18:53 Múlt-kor
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő – és néha egy szerető. A történelem legbefolyásosabb női ágyasai rendszerint – bár kivételek is akadtak – inkább erős személyiségükkel, mintsem lenyűgöző szépségükkel csavarták ujjaik köré a politikusokat, királyokat és hadvezéreket. A „tevékenységükért” cserébe kívánt ellenszolgáltatás pedig sokféle lehetett: pénz, hírnév, politikai előny, hazafias célok, sőt, néha még szerelem is.
Korábban
Boleyn Anna
Thomas Boleyn, Rochefort grófja és a norfolki hercegnő leánya, Anna (1507-1536) I. Ferenc francia király udvarában nevelkedett, majd 18 évesen VIII. Henrik angol király első feleségének, Aragóniai Katalinnak az udvarhölgye lett.
Franciaországi tartózkodása alatt tökéletesen elsajátította francia a nyelvet, szorgalmasan tanulmányozta az ország kultúráját és az udvari etikettet, így igazi esemény lett, amikor 15 évesen nővérével együtt bemutatták az angol udvarban. Hamar a férfiak kedvencévé vált, több futó kalandba is belekeveredett, és nemsokára az angol király szeme is megakadt rajta.
VIII. Henrik akkoriban már hosszabb ideje próbálta VII. Kelemen pápát rávenni, hogy semmisítse meg Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, mivel felesége képtelen volt életképes fiú utódot világra hozni. A pápa azonban vonakodott a házasság felbontásától, mire Henrik úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgot: 1533. január 25-én titokban feleségül vette a már terhes Boleyn Annát.
Az esemény több szempontból is történelmi mérföldkőnek számított: a házasság megkötése, illetve Henrik első házasságának megsemmisítése körüli bonyodalmak vezettek az anglikán egyház megalapításához és a nász gyümölcse lett a későbbi I. Erzsébet, a „szűz” királynő, akinek uralkodása alatt Anglia nagyhatalommá vált.
A női szépség iránt fogékony Henrik azonban hamar ráunt az állandóságra és újabb viszonyokba bonyolódott, emiatt egyre gyakoribbak lettek a házastársi veszekedések. Annát már csak egy fiúgyermek menthette volna meg, de 1534-ben elvetélt, 1536 januárjában pedig egy halva született fiút hozott világra; sorsa ezzel megpecsételődött. VIII. Henrik még ugyanabban az évben házasságtörés, vérfertőzés és felségárulás vádjával bíróság elé állíttatta, és nem sokkal később lefejezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap