Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
2020. május 12. 08:20 Kulcsár Ádám
Korábban
Valahol egy szovjet börtönben
„Nem tudom, vendég vagyok-e, vagy fogoly” – mondta munkatársainak a Debrecenbe induló Raoul Wallenberg, akit Magyarországon utoljára egy szovjet tiszt és két katona társaságában láttak 1945. január 17-én.
A dúsgazdag svéd családból származó építész kereskedelmi kapcsolatai révén jutott el a német megszállás alatt álló Magyarországra, ahol 1944 májusában megkezdődött a gettókba zárt zsidók deportálása.
A svéd nagykövetség ideiglenes útlevelek kibocsátásával igyekezett védelem alá helyezni az üldözötteket, a mentőtevékenység irányítását Wallenberg vállalta magára.
A diplomataként Budapestre érkező Wallenberg kiterjedt diplomáciai tárgyalásokba kezdett, és növelte a svéd zászló által védett házak számát. A követség védleveleivel számos emberéletet sikerült megmentenie.
A szovjet csapatok 1945 januárjában szabadították fel a budapesti gettót, a diplomata 17-én hagyta el Budapestet, további sorsa, halálának helye és időpontja máig bizonytalan.
Az már néhány év óta ismert, hogy sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták.
Így biztosan téves az az információ, amelyet a rádió tett közzé 1945. március 8-án, miszerint Debrecenbe tartó útján a diplomatát és sofőrjét meggyilkolták a nyilasok.
A szovjet kormány 1947-ben úgy nyilatkozott, hogy „Wallenberg nincs a Szovjetunió területén”. 1957-ben a szovjet külügyminiszter már azt a hivatalos tájékoztatást adta, hogy Wallenberg 1947. július 17-én halt meg a moszkvai Ljubjanka börtönben, szívroham következtében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap