Hét híres dadogó
2020. március 19. 15:18 Múlt-kor
A dadogás ősidők óta jelen van az emberiség történetében. Az évezredek folyamán számos teória látott napvilágot a beszédhiba okait illetően, és ennek megfelelően a gyógymódok is rendkívül sokszínűek voltak. Bár a kommunikációs nehézségek sokszor megnehezítik a beszédhibások életét, az összeállításunkban szereplő hét híres dadogó története jól példázza, hogy kellő eltökéltség esetén nem jelenthetnek akadályt.
Korábban
Démoszthenész
A tehetős athéni családból származó, de apja halála miatt már fiatalon komoly anyagi gondokkal szembesülő Démoszthenész (Kr. e. 384-322) rögös utat járt be, míg gyerekkori álmait valóra váltva szónok, és nem mellesleg kitűnő politikus lett. A sokat betegeskedő, társai által gyakran kigúnyolt fiatalember már nagyon korán eldöntötte, hogy szónoki pályára kíván lépni.
Démoszthenész előtt azonban legyőzhetetlennek tűnő, hatalmas akadályként tornyosult dadogása. De a becsvágyó ifjú nem adta fel. Plutharkosz beszámol róla, hogy beszédhibája legyőzése érdekében kavicsokkal a szájában gyakorolta a beszédet. Hogy hangját megerősítése, futás közben is szónokolt, beszédeit pedig gyakran a házában lévő hatalmas tükör előtt gyakorolta be.
Abban, hogy Démoszthenész végül híres szónok lett, nagy szerepe volt Szatürosz nevű színész barátjának is, aki megtanította a helyes előadásmód kimunkálásának fortélyaira. Démoszthenész föld alatti dolgozószobát építtetett magának, ahol órákon át képezte hangját, és csiszolta tökéletesre megszólalásainak eleganciáját.
Eltökéltségét jól mutatja, hogy olykor hónapokon át csak feje egyik feléről nyíratta le a haját, hogy előnytelen külseje miatt elmenjen a kedve a kimozdulástól, és így kényszerítse magát a gyakorlásra.
Kitartásának meglett az eredménye. Kora – és a történelem – egyik legnagyobb szónokaként tartják számon, akinek II. Philipposz makedón király ellen írt filippikái a retorika csúcsteljesítményeit jelentik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap