Hét híres dadogó
2020. március 19. 15:18 Múlt-kor
Korábban
Lewis Carroll
Egy anglikán lelkész fiaként, felső-középosztálybeli családba született Charles Lutwidge Dodgson, írói álnevén Lewis Carroll (1832-1898) Alice Csodaországban című szürreális látomásával gyerekek millióinak képzeletvilágát formálta, miközben felmerült a neve, mint a lehetséges Hasfelmetsző Jack. Bár szinte teljesen kizárt, hogy a rettegett whitechapeli mészáros alakja mögött Lewis Carroll állna, a matematikai tehetségéről is ismert író rengeteg frusztrációt halmozott fel élete során, amelyhez dadogása is nagymértékben hozzájárult.
Bár nem állnak rendelkezésre megfelelő bizonyítékok a feltételezés alátámasztására, sokak szerint a gyerekkorában balkezes kis Charlest jobbkezessé szoktatták át, amely az egyik leggyakoribb oka a dadogás kialakulásának. Az ellenben tény, hogy az unokatestvérek házasságából született 11 Hodgson-gyerekből 10 dadogott gyerekkorában.
Az íróként, matematikusként és fotósként is tevékenykedő polihisztor azonban megtanult együtt élni problémájával. Dadogása ellenére sem riadt vissza a közösségi élettől, sőt, gyakran a társaság középpontja volt. Bár beszédhibája egyes feltételezések szerint megakadályozta, hogy apja nyomdokaiba lépve a papi hivatást válassza, ennek ellentmond, hogy segédlelkészi szerepet vállalt az anglikán egyházban, és több évtizeden át tartott matematikai előadásokat az oxfordi Christ College-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap