Hét diktátor furcsa hobbijai
2020. április 7. 10:45 Kulcsár Ádám
Férfiaktképek és Disney-figurák rajzolása, hegedülés, bizarr fotóalbum készítése, romantikus novellák írása, na és persze filmek, illetve sport minden mennyiségben – így kapcsolódtak ki a világ legismertebb diktátorai.
Korábban
Sztálin férfiaktjai
Sztálin egyik életrajzírója azt állítja, hogy a szovjet pártfőtitkár egyetlen hobbija a kerti munka volt. 1949-ben például, amikor a lengyel származású Konsztantyin Rokosszovszkijt (Lengyelország marsallja és honvédelmi minisztere) Sztálin a dácsájába invitálta, a diktátor személyesen fáradt ki a kertbe, és onnan, vendége legnagyobb meglepetésére, egy csokor fehér rózsával tért vissza. Sztálin a csokrot Rokosszovszkijnak adta hálája jeléül, amiért a férfi a szülőföldjét szolgálta.
Sztálin azonban a rajzolásnak is hódolt. A pornográf stílusjegyeket magán viselő, meztelen férfiakat ábrázoló rajzainak autentikus voltát hivatalosan is megerősítették, orosz pszichológusok pedig azóta már azt is megállapították, hogy e művekben a homoszexualitásnak nyoma sincs. Trágár és politikai ellenfeleire utaló szavak ugyanakkor helyet kaptak a rajzokon, amelyeket 2009-ben, a „népek atyja” születésének 130. évfordulóján ki is állítottak Moszkvában.
Egybehangzó források szerint Sztálint nagyon érdekelte a történelem, és képes volt naponta akár 500 oldalt is elolvasni ebben a témában − miközben a szépirodalmi műveket sem vetette meg, a kedvenc – ugyanakkor számtalanszor meg is leckéztetett – írója Bulgakov volt. Fiatal korában a generalisszimusz költőként is kipróbálta magát, Soselo álnév alatt grúz nyelven több verse is megjelent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.