Hat világhírű kettős ügynök
2016. március 9. 08:35
Korábban
A buzgó katolikus szovjet kém
Az 1944-ben Chicagóban született Robert Hanssen a Knox College-ban és a Northwestern Universityn végezte a tanulmányait, majd 1976-ban csatlakozott az FBI-hoz. Három évvel később önként felajánlotta szolgálatait a szovjet katonai hírszerzésnek. 1980-ban, miután a felesége állítólag rajtakapta, miközben gyanús dokumentumokat nézegetett, hitvesének bevallotta, hogy titkos információkat adott át a szovjeteknek, de mint mondta, csak értéktelen adatokról volt szó. Hanssen megígérte a feleségnek, hogy szakít a szovjetekkel, és még egy katolikus papnak is meggyónta bűneit, aki arra kérte, adományozza jótékonysági célokra az ügynökként szerzett pénzt. A férfi azonban 1985-ben visszatért a KGB kötelékébe, miközben egyre feljebb emelkedett az FBI ranglétráján. Hanssen 1991-ben, nem sokkal a Szovjetunió felbomlása előtt – félve attól, hogy lelepleződik – felhagyott a kémtevékenységgel. 1999-ben azonban – miközben FBI-összekötőként az amerikai külügyminisztériumban szolgált – ismét kémkedni kezdett, ezúttal már az orosz titkosszolgálatnak. Miután az FBI egy ex-KGB-tisztnek köszönhetően megtudta, hogy Hanssen tégla volt, a férfit 2001 februárjában letartóztatták. Hogy elkerülje a halálbüntetést, Hanssen bevallotta, hogy valóban a szovjeteknek kémkedett.
Hanssen két évtizedes kémtevékenysége során több ezer titkosított dokumentumot adott át a szovjeteknek, amelyek többek között az amerikai atomprogrammal kapcsolatos adatokat tartalmaztak, de az USA-nak dolgozó szovjet kémek névsora mellett azt is megtudhatták, hogy az amerikai elnökök szükségállapot esetén hova menekülnének, és tudomást szereztek a washingtoni szovjet nagykövetség alatt az amerikaiak által építtetett alagútról is. Nem lehet tudni, hogy a buzgó katolikus, Opus Dei-tag Hanssen miért csapott fel szovjet kémnek, az egyik fő motiváló tényező azonban feltehetően a pénz lehetett, mivel a szovjetek közel másfél millió dollárt fizettek neki pénzben és különböző értéktárgyakban. A férfi jelenleg a coloradói Florence börtönében tölti életfogytiglani büntetését.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 19:05
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 17:05
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban 16:06
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken 14:18
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen 11:24
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth 09:50
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya 09:05
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője tegnap