Hat bizarr történelmi véletlen
2015. október 1. 08:25
Korábban
Aki három elnökgyilkosságnál volt jelen
Nem ez volt az egyetlen, Lincoln-családhoz köthető különös történelmi véletlen. Robert Todd Lincoln néhány héttel apja 1865 áprilisi halála után lemondott az Ulysses S. Grant tábornok, későbbi amerikai elnök hadseregében viselt tisztségéről és összetört édesanyjával együtt Chicagóba utazott. Később családot alapított és sikeres jogász lett. Eközben a politikában is aktív maradt. 1881-ben James A. Garfield kormányában háborús ügykért felelős miniszterré nevezték ki. 1881. július 2-án egy alkalommal Lincoln és a miniszterelnökként még csak néhány hónapja tevékenykedő Garfield egy washingtoni pályaudvaron vártak a New Jersey-be tartó vonat indulására, amikor tragédia történt. Egy elmebeteg ügyvéd, Charles Guiteau – mivel nem kapta meg az általa megpályázott párizsi konzuli tisztséget – hátulról lepuffantotta Garfieldet. Az elnök két hónappal később belehalt sérülése szövődményeibe.
1901-ben az éppen regnáló elnök, William McKinley a New York-i Buffalóba invitálta Lincolnt, hogy együtt tekintsék meg a Pánamerikai Kiállítást. Lincoln éppen az elnökkel való találkozóra tartott, amikor az anarchista Leon Czolgosz a hatalmas tömegben lelőtte McKinleyt. A későbbiek folyamán Lincoln olykor fanyar humorral emlékezett meg saját jelenléte és az amerikai elnökök elleni merényletek kapcsán megfigyelhető különös egybeesésről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05