2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Három különböző arcot is kapott halála után 3300 évvel Tutanhamon fáraó

2020. december 9. 15:50 Múlt-kor

15 perc a CT-ben

A kutatókat és a közvéleményt legalább ennyire foglalkoztatta, hogyan nézett ki a rejtélyes gyermekfáraó, s hogy esetleg tényleg színesbőrű volt-e. A testet elsőként Carter és csapata vizsgálta meg röviddel a sír feltárása után, de az archeológust és Lord Carnarvont inkább a múmiára helyezett amulettek és ékszerek érdekelték.

A 2005-ös vizsgálatok előtt mindössze kétszer: 1968-ban a Liverpooli Egyetem, 1978-ban pedig a Michigani Egyetem kutatóinak adatott meg, hogy felnyissák a szarkofágot és megvizsgálják a múmiát.

Tutanhamon mellszobrán és a fáraó arcának rekonstruálásán francia, amerikai és egyiptomi kutatók, köztük törvényszéki orvos szakértők, fizikai antropológusok és művészek dolgoztak a National Geographic Societyvel együttműködésben, a munkát Havvász irányította és ő tette közzé a vizsgálatok eredményét.

„Amikor 2005 januárjában először megpillantottam a múmia arcát, tudtam, hogy konzerválni kell, mivel a sírba naponta átlagosan belépő ötezer ember jelenléte miatt előbb-utóbb csak por maradhat belőle” – adott magyarázatot Havvász arra, hogy miért kellett kiemelni a szarkofágból a gyermekmúmiát. „Az egyetlen jó dolog a múmiában az arca. Meg kell óvnunk” – fűzte hozzá akkor.

Tutanhamon összesen 15 percig tartózkodott a CT-ben, ezen idő alatt mintegy 1700 digitális keresztmetszetű képet készítettek a múmia feje búbjától a lábujjáig. A francia csapatot Jean-Noël Vignal törvényszéki antropológus, a Centre Technique de la Gendarmerie Nationale munkatársa vezette. A szakember megállapítása szerint a koponya egy 18-20 éves korában elhunyt, a kaukázusi rassz jellegzetességeivel rendelkező férfié.

Vignal és kollégái meghatározták a fáraó száját és állát, az orrlukakból pedig az orr formáját és méretét, sőt arra is képesek voltak, hogy megállapítsák Tutanhamon arcbőrének vastagságát is. Ezek alapján Vignal műanyag koponyát készített, amit Élisabeth Daynès szobrásznak küldtek tovább, ő alkotta meg a fáraó agyagból készült élethű arcát.

Daynès két, még Tutanhamon életében készült faszobrot is felhasznált munkája során, hogy el tudja készíteni a minden részletre kiterjedő arcrekonstrukciót: így vált ismertté a szemöldök vastagsága, az orr és ajkak formája, valamint nagyjából a füleké.

Az elkészült agyagmodellből Daynès egy gipszöntőformát hozott létre, hozzá szilikonból készült „bőrrel”. Az arcbőr tónusát Daynès a mai egyiptomiakra jellemző árnyalat alapján határozta meg. A rekonstrukciót üvegből készített szemek, haj és smink tette teljessé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Tutanhamon testét először Howard Carter és csapata vizsgálta meg, a régészt azonban jobban érdekelték a múmia mellé helyezett ókori ékszerekBrit tudósok vizsgálják Tutanhamon múmiáját halála okának megállapításához az 1960-as években.Záhi Havvász a CT mellettA Howard Carter által 1922-ben talált Tutanhamon-fejszoborAz Élisabeth Daynés francia szobrász által készített mellszoborA „vakon” dolgozó amerikai csapat által készített rekonstrukcióTutanhamon arca a klimatizált üvegszekrényben, amelyet a Királyok Völgyében található sírjába szereltek be.Tutanhamon egyik aranykoporsójaAz egyiptomi csapat rekonstrukciójának végeredménye
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár