Halálában is akadályozta a Habsburgok térnyerését Szapolyai János
2023. július 22. 19:05 Múlt-kor
483 éve, 1540. július 22-én halt meg 53 éves korában I. (Szapolyai) János magyar király, aki a Habsburg I. Ferdinánddal párhuzamosan uralkodott – oszmán támogatással – az ország keleti felében és Erdélyben. Halála előtt nem sokkal értesült arról, hogy fia született, akit aztán felesége, valamint tanácsadója, Fráter György Ferdinánddal szemben királyként kívántak elismertetni.
Szapolyai János egy 19. századi litográfián
Korábban
Hű vajda vagy a mohácsi cselszövő?
1487. február 2-án született az erdélyi Szászsebesen a későbbi nádor, Szapolyai István és Hedvig tescheni hercegnő legidősebb gyermekeként. György nevű öccse később szepesi gróf, míg Borbála húga I. Zsigmond lengyel király és litván nagyherceg felesége lett.
A legitim örökös nélkül elhunyt I. (Hunyadi) Mátyás 1490-es halálát követő zűrzavaros időszakban a lengyel Jagelló-házból való II. Ulászló került a magyar trónra, amit a magyar köznemesség a kezdetektől ellenzett.
A fiatal Szapolyai már kamaszként, 1505-ben a „nemzeti” nemesség királyjelöltje lett a rákosi országgyűlésen, amelyen kimondták (a híres rákosi végzésben), hogy II. Ulászló fiúörökös nélküli halála esetén új, „nemzeti” királyt választanak, a leányági öröklés elismerése nélkül. A király által sosem ratifikált végzés végül okafogyottnak bizonyult, amikor a következő évben Ulászlónak fia született, a későbbi II. Lajos.
Az ifjú Szapolyai 1510-ben már megkapta az erdélyi vajda címet, és a Dózsa György vezette 1514-es parasztfelkelés leverésében is ő játszotta a legnagyobb szerepet, ezzel jelentősen növelve tekintélyét. Az 1510-es években a király és Báthori István nádor mellett a harmadik legnagyobb haderő az országban Szapolyaié volt.
A gyermek II. Lajos megkoronázása után a Jagellókkal egyre szorosabb viszonyt kialakító Habsburgok pártját fogó gyámok oltalma alá került, a köznemesség azonban továbbra is Szapolyait látta alkalmasabb uralkodónak. A belpolitikai instabilitást I. Szulejmán oszmán szultán a Magyar Királyság területén való előrenyomulásra használta fel, 1521-től állandó irányítása alatt tartott magyar területeket.
A fokozatos török közeledés 1526-ban ért tetőponthoz, az augusztus 29-én vívott végzetes mohácsi csatában II. Lajos király elesett. Szapolyai a törökök közeledésének hírére elindult ugyan a csatatérre, de nem érkezett meg időben. Máig kérdés, hogy szándékosan késte-e le a döntő ütközetet, az azonban korántsem biztos, hogy seregének részvétele megakadályozta volna a török győzelmet.
A mohácsi csata (Székely Bertalan festménye)
Az a történelmi toposz, mely szerint Szapolyai már a csata előtt megegyezett volna Szulejmánnal, a későbbi Habsburg-propaganda terméke. Szapolyai a későbbiekben valóban a Porta támogatását élvezte a Habsburgokkal szemben, azonban a Mohácsot követő zűrzavaros időszakban csak 1528-tól volt kapcsolata Szulejmánnal.
A csatában a magyar államigazgatás szinte teljes egészében életét vesztette, a legnagyobb hatalmú nemesek és főpapok, akik a főbb pozíciókat betöltötték a királyi tanácsban, csaknem mind meghaltak. Szapolyai nem próbálta megakadályozni Szulejmán bevonulását Budára, majd a török sereg őszi kivonulása alatt sem közelítette meg seregével az oszmán hadat.
Októberben Szapolyai követséget küldött a Pozsonyba menekült özvegy királynéhoz, Habsburg Máriához, házassági ajánlattal. A királyné természetesen bátyja, a szintén a magyar trónt megszerezni kívánó Ferdinánd pártján állt, így elutasította az ajánlatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap