Furfangos hadigépeivel az ellenség tiszteletét is kivívta Arkhimédész
2021. április 24. 13:36 Forisek Péter
Korábban
„Ne zavard a köreimet!”
A városlakók hősies helytállása és Arkhimédész szerkezetei miatt Szürakuszai ostroma csaknem három éven át tartott. Marcellus végül nem hadigépekkel, hanem csellel vette be a várost, mivel észrevette, hogy az egyik falrészt kevésbé őrzik a védők.
Támadását erre a területre összpontosította, így előbb azt foglalta el, majd katonái betörtek a város minden pontjára. A hosszú ostromtól és a veszteségektől vérszomjas római katonák a városlakók kiirtását és Szürakuszai teljes elpusztítását követelték hadvezérüktől.
Marcellus azonban ellenállt nekik, így mind a város, mind a lakosság jelentős része megmenekült. Arkhimédészt azonban elérte a rómaiak bosszúja. A későbbi hagyomány szerint az akkor már 75 éves tudós éppen a homokba rajzolgatta egy újabb számítását vagy hadigépét, amikor egy fosztogató római katona rátalált, és zsákmányt követelt tőle.
A tudós felháborodva, hogy munkájában félbeszakítják, csak annyit vetett oda a katonának: „Ne zavard a köreimet!” (latinul: Noli tangere circulos meos!) A katona erre meggyilkolta, Marcellus azonban, aki kegyesen bánt a legyőzött ellenségeivel, másrészt nyilván igényt tartott volna Arkhimédész értékes szolgálataira, meggyászolta ellenfelét.
A római férfiak számára két erény kiemelkedően fontos volt: a virtus, vagyis a bátorság és a pietas, vagyis a kegyesség. Marcellus, bár Arkhimédész számos katonája halálát okozta, és szerkezeteivel évekig elnyújtotta Szürakuszai ostromát, egy méltó síremléket állított a tudósnak, amelyre legismertebb tételét, egy hengerbe írt gömb és kúp körvonalait vésette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap