Falanx a határvidéken: a líciai hoplita, a görög mítosz vége

Illusztráció

A líciai hoplita és a hoplitavita új dimenziója

A hoplita (páncélozott, nehéz fegyverzetű gyalogos katona) alakja évtizedek óta a történészek egyik leghevesebben vitatott témája. Páncélzatától és fegyvereitől kezdve harcmodorán át a poliszokra gyakorolt politikai hatásáig a nehézgyalogos katonát sokáig kizárólagosan „görög” jelenségnek tekintették. A hagyományos nézet szerint a hoplita technológiai és taktikai fölénye forradalmasította a hadviselést, s ez magyarázta a görögök győzelmeit, például Marathónnál, illetve azt, hogy „keleti” uralkodók görög zsoldosokat alkalmaztak Egyiptomtól Perzsiáig.

Ez az elképzelés a Nyugat–Kelet szembeállítását hangsúlyozó, orientalista vitákhoz is alapot adott, amelyeket politikai és hadtörténeti szempontból sokan bíráltak. Az utóbbi kutatások inkább a mediterrán térség összefonódó hadviselési kultúráját emelik ki. A hoplita nem egyetlen, kizárólagos modell volt: a nyugati görög gyarmatokon például a lovasság és az ostromtechnikák domináltak, Egyiptomban pedig az uralkodók pusztán könnyen elérhető nehézgyalogosként bérelték fel a görög katonákat. A kép tovább árnyalódik, ha figyelembe vesszük, hogy a görög világ egyes területeiről származó harcosok a perzsák oldalán küzdöttek a híres marathóni csatában.

Lícia, a határvidék laboratóriuma

Az anatóliai délnyugaton fekvő Lícia – saját nevén Trm̃mis – különösen értékes forrást nyújt a hoplitavita újraértelmezéséhez. A Kr. e. 540–360 közé keltezhető síremlékein harcosok ábrázolásai tűnnek fel, sokszor nagyszabású gyalogos–lovas csatajelenetekben. A legkorábbi xanthoszi domborműveken a harcosok klasszikus hoplita-pánopliát viselnek: nagy, kerek pajzsot, tunikát, mellvértet, sisakot, lábvértet, dárdát és kardot. A felszerelés változatossága megfelel a görögországi ábrázolások sokféleségének.

Különös helyi motívum a pajzshoz erősített védőkötény, amely a lágyékot és a lábakat óvta. Ez ióniai előzményekre vezethető vissza, de Lícia sajátosságává vált. A domborműveken gyakoriak az egyéni vagy kisebb csoportos „párbajjelenetek”, amelyeket régebben homéroszi fikciónak tartottak. Az újabb értelmezések szerint inkább a valódi harcok közeli nézőpontját adják vissza. A xanthoszi feliratos oszlop például konkrét történeti eseményről számol be: hét arkadiai hoplita legyőzéséről, amelyet az elhunyt dinasztia saját hőstetteként örökítettek meg.

A falanx Lícia szemszögéből

A líciai művészet különösen értékes, mert nagy léptékben ábrázolja a hoplita-falanxot, amelyről a görög források meglehetősen szűkszavúak. A Kr. e. 380 körül készült Nereida-emlékmű frízén négy falanx látható ostromjelenetben. A telmesszoszi „városi szarkofág” és a limürai Periklész király heróonja szintén zárt rendben harcoló hoplitákat ábrázolnak. Ezek a jelenetek nem puszta másolatok: a helyi hadviselés valóságát közvetítik.

Művészet, identitás és a zsoldoskérdés

Valóban sok görög művész dolgozott Anatóliában, különösen Athén peloponnészoszi háborús veresége után. Mégis, a líciai domborművek önálló stílust képviselnek: a görög, perzsa és anatóliai hagyományokból sajátos, helyi szintézis jött létre. Ezt nevezték a német kutatók epikhórikusnak. Jellegzetes motívum a diadalmas hoplita, aki második, zsákmányolt pajzsot emel magasba – ilyen ábrázolás sehol máshol nem ismert.

A zsoldosértelmezés, miszerint minden hoplita görög katona volt, akit líciai uralkodók béreltek fel, nem állja meg a helyét. A felszerelés nem etnikai azonosító, a források pedig nem bizonyítják, hogy tömegesen harcoltak volna görög zsoldosok Líciában. Sőt, sok síron magát a dinasztiát jelenítik meg hoplita-öltözetben, ami inkább helyi identitást sugall. A Nereida-emlékmű hosszú hajú harcosai a görög szerzők szerint kifejezetten líciai sajátosságot idéznek.

Következtetés

A líciai domborművek arról tanúskodnak, hogy a hoplita-hadviselés nem kizárólagos görög találmány volt, hanem egy nagyobb, közös mediterrán katonai kultúra része. A líciai hoplita nem egyszerű másolat: a régió saját történeti valóságát, politikai és társadalmi világát jeleníti meg.

A kutatás így ma már egy sokkal összetettebb képet rajzol: a hoplita nem a „görög kivételesség” bizonyítéka, hanem a régiók közötti kölcsönhatások szimbóluma. A líciai anyag figyelmen kívül hagyása vagy pusztán derivátumnak minősítése leegyszerűsítő és eurocentrikus szemlélet lenne egy olyan világban, ahol a hadviselés – akárcsak a kultúra – mindig határokon átívelő jelenség volt.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2015

• Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
• Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
• „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
• Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
• Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
• Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
• Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
• Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
• Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős