Evés-ivás, hangzavar és éles lőfegyverek jellemezték Shakespeare korának színházi előadásait
2021. április 26. 12:49 Múlt-kor
Sötétség a teremben. Csend. És felgördül a függöny. Napjainkban így kezdődik egy színházi előadás, Shakespeare idejében azonban ez teljesen másképp működött: napfény világította be a színháztermet, káosz uralkodott, függönyt pedig még nem is használtak. A színházakban ettek, ittak, de még állatviadalokat is tartottak. Egy újfajta szenvedély volt ez, amely rövid időn belül a nép alacsonyabb rétegeitől kezdve egészen a királynőig a 200 ezer lakosú London lakosságának döntő többségét rabul ejtette. Rómeo és Júlia, Hamlet és Othello is ekkoriban, I. Erzsébet királynő és utódja, I. Jakab korában debütáltak a közönség előtt a fővárosi színpadokon. A történészek korábban csak a fennmaradt korabeli írott forrásokra támaszkodhattak, most azonban már tárgyi leletek alapján is bizonyítani tudják, hol is született meg a kor egyik első angol színháza, a Rose.
Korábban
A kezdetek
„A száznál is több aktív színésztársulat színészei a 16. század közepén fogadók udvarain mutatkoztak be profán (a vallási témák maradtak a templomban, illetve templomtereken) előadásaikkal” – magyarázza Cesare Molinari, a Színháztörténet című könyv szerzője.
A csavargók ellen hozott törvény arra kényszerítette a színészeket – amennyiben nem sikerült leszerződniük egyetlen nemesnél, és a királyi udvarban sem –, hogy találjanak maguknak egy állandó, stabil helyet, ahol legálisan felléphetnek.
Így jött létre Európa első olyan épülete, ahol fizetős előadásokat kínáltak, s így született meg az ötlet 1577-ben James Burbage színész és vállalkozó fejében, hogy színházat alapít London északi szélén.
A Burbage által egyszerűen csak Színház (The Theatre) névre keresztelt épület nyitott tetejű volt, csakúgy, mint a kocsmák és a londoniak által igencsak kedvelt állatviadaloknak (bika, medve, kutya, kakas) helyt adó házak.
A fából készült színházat néhány év múlva lebontották, és a Temze déli partján (Southbank) felhúztak egy új, hatszögletű épületet, a Globe színházat, versenyre kelve a környéken néhány év alatt megépülő színházak sokaságával.
Köszönhetően Burbage egyik vállalkozója, Philip Henslowe naplójának, illetve az elmúlt években végzett ásatásoknak, egy másik történelmi helyszínről, a Rose színházról is sok információval rendelkezünk. Maga William Shakespeare is itt dolgozott, mielőtt a Globe-hoz szerződött volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap