Elhibázott döntések, mindent eldöntő rohamok: a középkor 9 sorsfordító ütközete
2018. szeptember 18. 15:56 Múlt-kor
Korábban
Bosworth (1485)
A bosworth-i csata véget vetett a 30 éve tartó, utólag „rózsák háborújának” nevezett konfliktusnak, az angol történetírás innentől számítja a középkor végét és a kora újkor kezdetét, a Tudor-dinasztia hatalomra kerülésével. Jelentősége ellenére igen kevés forrás számol be az ütközetről, és még pontos helyszíne is vita tárgya.
A Lancaster-párti Tudor Henrik katonai akcióval távolította el a yorkista III. Richárdot a trónról. Miután augusztus elején partra szállt Walesben egy kisebb erővel, serege 5000-7000 fősre nőtt, mire augusztus 22-én Bosworth közelében összetalálkozott Richárd seregével, amely 11-12 000 főt számlálhatott. Richárd, amint megpillantotta Henrik zászlaját, rohamot rendelt el – Tudor Henrik élete valóban veszélyben forgott, tekintve, hogy zászlóhordozóját sikeresen megölték. Ekkor azonban Lord Stanley, egy nagy hatalmú északi úr, aki Richárd oldalán érkezett, átállt Henrikhez, amivel eldöntötte a csatát. A yorkisták közül aki tudott, elmenekült, Richárd pedig harcolva esett el. Henriket ott a csatatéren királlyá koronázták, és kezdetét vette óriási jelentőségű dinasztiája uralma.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.