Egy lengyel és egy magyar tisztnek köszönhette az Egyesült Államok ütőképes lovasságát
2021. január 8. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Három hadsereg huszárja
Fabriczi Kováts Mihály 1724-ben született Karcagon. Habár Magyarország ekkoriban a Habsburg korona alá tartozott, a nemesség katonai hagyományai Lengyelországhoz hasonlóan itt is erősek voltak. Kováts az osztrák örökösödési háborúban (1740-1748) előbb a Habsburg oldalon egy magyar egységben, majd 1746-tól a porosz oldalon szolgált, ahol nagy kereslet volt a magyar huszárokra.
1761-ben elhagyta a porosz sereget, és Lengyelországba kívánt távozni, azonban az osztrák hatóságok letartóztatták, amiért korábban a Habsburg korona ellen fogott fegyvert. Mária Terézia császárnő végül szabadon bocsátotta, és ismét a Habsburg seregben kapott tiszti komissziót. Az 1770-es években Szászországban élt, ahol először került kapcsolatba a szintén emigráns Pułaskival.
Az amerikai forradalomról tudomást szerezve 1777-ben egy mára híressé vált, latin nyelvű levélben ajánlotta fel szolgálatát Benjamin Franklinnek Franciaországban. A még Pułaskinál is többet látott lovastiszt tapasztalatát is szívesen fogadták az amerikaiak, így négy hónappal lengyel barátja után megérkezett Bostonba.
Jelentkezőkből azonban nem volt hiány Washington körül, így talán meglepetésükre sem Pułaski, sem Kováts nem kapott azonnal helyet a Kontinentális Hadseregben. Miközben Kováts Pennsylvania nagyszámú német ajkú lakosa körében szervezett független lovas egységet, Pułaski informális úton, tanácsadóként ajánlotta fel szolgálatát Washingtonnak, és hamarosan bizonyította képességeit.
1777. szeptember 11-én a brandywine-i csatában egy meglepetésszerű brit támadás az amerikai sereg szétfutásával fenyegetett, azonban a lengyel „tanácsadó” Washington engedélyével átvette egy lovas alakulat parancsnokságát, és visszaverte William Howe tábornok csapatait. Ennek nyomán a Kontinentális Kongresszus szinte azonnal kinevezte az amerikai lovasság vezetőjévé, dandártábornoki rendfokozattal.
A Kontinentális Könnyű Dragonyos Hadtest négy ezrede mindössze 750 főt számlált összesen, és az amerikai tiszteknek nem volt ínyére, hogy egyre több külföldi kerül vezető pozícióba körükben, és Washingtonnal sem értettek egyet a lovasság szerepében, amelyet Pułaski a többi fegyvernemnél előbbre valónak tartott.
1777 telén, amelyet Washington serege a híres Valley Forge-ban töltött, Pułaski Trentonban faragott ízlésének megfelelő lovas alakulatot a dragonyosokból. Ehhez azonban segítségre volt szüksége, és tudta is, hogy a legalkalmasabb ember szintén amerikai szolgálatban áll: levelet írt Washingtonnak, melyben kérte Kováts kinevezését a lovasság kiképzésének vezetésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap