Eddig ismeretlen titkos folyosót találtak az egyiptomi Kheopsz-piramisban
2023. március 3. 13:19 MTI
Egy eddig rejtett, kilenc méter hosszú folyosóra bukkantak régészek a gízai nagy piramis főbejárata mögött – jelentették be csütörtökön az egyiptomi műkincsvédelmi hatóságok.
Korábban
2015 óta vizsgálják újra a piramisokat
A felfedezést a 2015-ben indított Scan Pyramids nevű projekt keretében tették.
Ennek lényege, hogy modern technológiák – átvilágítási és endoszkópos eljárások – segítségével újra átvizsgálják az ókori világ hét csodája közül egyedüliként fennmaradt építmény belsejét.
Egy eddig fel nem tárt kamrához is vezethet
A most felfedezett, a kezdetben feltételezett ötméteresnél is hosszabb folyosót feltehetően azzal a céllal építették, hogy elvezesse a piramis súlyát, amely a bejáratra vagy esetleg egy másik, még fel nem tárt kamrára nehezedett.
A Kheopsz-piramis főbejárata (balra fent) és a „rablók járata” (jobbra lent) (kép forrása: Wikimedia Commons / Hajotthul / CC BY 3.0)
Az ókor legnagyobb műemléke
A gízai nagy piramist i. e. 2560 körül építették monumentális temetkezési helyként az óbirodalmi Hufu, avagy Kheopsz fáraó uralkodása idején.
Ez a világ legnagyobb ismert ókori építménye (magassága 146,5 méter) a kínai nagy fal mellett.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


hadtörténet
- Világos után még hat hétig ellenállt a császáriaknak Komárom erődje
- Nem tartották fel a keresztesek lándzsái a rájuk szakadó nikápolyi eget
- Egy lengyel és egy magyar huszár hozta létre az Egyesült Államok ütőképes lovasságát
- Traktorok alapján fejlesztették ki a britek az első harckocsit
- Ötszázszoros túlerő ellen védték kicsiny erődjüket Saragarhi szikh katonái
- A japán pilóták tiszteletét is elnyerte az amerikaiak elpusztíthatatlan Pokolmacskája
- Így nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára
- Decemberig láthatók Székesfehérváron a Hadtörténeti Múzeum kincsei
- Majdnem megakadályozta egy felháborodott katonatiszt Japán világháborús kapitulációját
- A megháromszorozódott költségek is hamar megtérültek a hajózhatóvá tett Al-Dunán tegnap
- Népek, és nem lelkek királyának tartotta magát Báthory István tegnap
- Világos után még hat hétig ellenállt a császáriaknak Komárom erődje tegnap
- Idilli körülmények között, Capri szigetén készült fel későbbi forradalmára Lenin tegnap
- A legmagyarabb Habsburg életével ismerkedhetünk meg a Várkert Bazárban tegnap
- Izgalmas programokkal várja a gyermekeket és a felnőtteket is a Nemzeti Múzeum a Kutatók Éjszakáján tegnap
- Egyedi műtárgyak, ellenállhatatlan ékszerek a BÁV formabontó új árverésén tegnap
- Az utasok elméjének épségét féltették az első lokomotívok óránként tízmérföldes száguldásától tegnap