Csillagképek, látomások, angyalok – mit gondoltak az univerzum titkairól a középkorban?
2017. május 5. 13:19
Korábban
Kik voltak az angyalok?
Az Istent és a Mennyek országát a világ „többi” részétől elválasztó „fátyol” azonban nem volt átjárhatatlan, legalábbis nem mindenkinek. A Bibliában az angyalok gyakran jelennek meg Isten küldöttjeiként, akik a mennyből keresztülutaznak a világi szférákon, hogy megérkezve a Földre fontos üzenetet közvetítsenek az embereknek. Így tudja meg például Szűz Mária Gábrieltől, hogy hamarosan életet fog adni Isten fiának.
Az angyalok természetéről alkotott középkori felfogás azonban meglehetősen összetett volt. A katolikus egyházi hagyomány szerint az angyalok kilenc rendbe csoportosíthatók, amelyek közül a legmagasabbak állnak legközelebb Istenhez. Az angyalok rendjei tehát a következőképpen néznek ki: szeráfok, kerubok, trónok, uralmak, erősségek, hatalmasságok, fejedelemségek, arkangyalok és őrangyalok. Az emberekkel leginkább csak a két alsó rend, az arkangyalok és az őrangyalok kerülnek közvetlen kapcsolatba, hiszen ők azok, akik védelmezik az embereket és közvetítik feléjük Isten parancsait a keresztény hit szerint.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.