A Szent Péter bazilikában nyugszik az elhunyt pápák többsége
2005. április 8. 12:15
Makacsul tartották magukat egy ideig Rómában az olyan híresztelések, miszerint II. János Pált lengyel hazájában temetnék el, mégpedig Krakkóban, ahol hosszú időn át püspöki, majd érseki méltóságban tevékenykedett.
Korábban
Vatikáni régészek bejelentették, hogy a római Szent Pál Bazilikában nemrég megtalált rejtélyes kőkoporsó Szent Pálé. A sír hivalatos egyházi elismertetése valószínűleg még évtizedekig elhúzódik.
Még a szentatya végakaratának közzététele előtt azonban olyan értesülés hangzott el hétfőn a Vatikánban, amely szerint a szombaton elhunyt pápát - akárcsak elődeinek többségét - a római Szent Péter bazilika altemplomában helyeznék végső nyugalomra. A hír szerint II. János Pál holtteste abba a kriptába kerülne, amelyben XXIII. János nyugodott egészen 2000-ben bekövetkezett boldoggá avatásáig. Ekkor átkerült a földszintre, ahol csak a boldogok és szentek sorába emelt néhai egyházfők nyugszanak.
A Szent Péter székesegyház mint a római pápák temetkezési helye több évszázados múltra tekint vissza. Kiemelt jelentőségét a katolikus hívők számára az adja, hogy állítólag itt temették el Szent Pétert, az első római pápát. 1950-ben végzett ásatások során az altemplomban római kori sírokra bukkantak a régészek. Ezek egyikéből csontok kerültek elő, amelyek állítólag Szent Péter maradványai.
A keresztény egyház eddig uralkodott 263 pápája közül 145-nek a holtteste a bazilika altemplomában található, díszes vagy egyszerű sírban. Távolról sem az összes pápát temették el a katolikus egyház számára kiemelt jelentőségű székesegyházban. Róma határain kívül is nyugszanak pápák, például Perugiában, Viterbóban vagy a franciaországi Avignonban. Utóbbi város volt a pápák száműzetésének színhelye a XIV. században.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap