Anonymus, a névtelen jegyző

Személye körül 250 éves titok lappang, műve, a Gesta Hungarorum történti forrásértékéről máig is vitáznak.

Anonymus személye

A világirodalom és a zenei kultúra nem egy ismeretlen szerzőt tart számon, és többnyire az "Anonymus" latin szóval szokták megnevezni őket. A mi Anonymusunk, a magyar honfoglalás történetéről latin nyelven író névtelen középkori krónikásunk személye még a művét nem ismerők tudatában is élénken él, főleg városligeti szobrának jóvoltából. Anonymus művének, a 250 éve felfedezett Gesta Hungarorum kutatásának már saját története van. A szerző kiléte azóta izgatja a középkorkutatók fantáziáját, amióta a XVII. században a bécsi Hofbibliothekba került kódex szövegét 1746-ban kiadták. A vita a szerzőségről többször fellángolt, és mindig holtpontra jutott. A kérdésnek könyvtárnyi irodalma van, szellemes, logikus és dilettáns magyarázatok garmadája. Mára mintha konszenzus alakult volna ki, hogy Anonymus valószínűleg III. Béla király jegyzője volt.

 

Már Cornides Dániel 1802-ben kiadott művében valószínűsítette, hogy III. Béla jegyzőjéről van szó, és történészek (Mátyás Flórián, Pauler Gyula, Hóman Bálint, stb.) sora bizonyította, hogy a szerző ismeretanyaga az 1200 körüli Magyarország társadalmi és politikai viszonyait tükrözi. Ennek ellenére mindig felmerültek vélemények, amelyek I., II., vagy IV. Béla korába helyezték a szerzőt. 1898-ban, Sebestyén Gyula foglalta össze "Ki volt Anonymus?" című könyvében, hogy III. Béla jegyzőjében, a Párizsban tanult Adorján mesterben - aki később erdélyi püspök lett - vélte felismerni Anonymust. Akkor ezt nem fogadta el a történetkutatás, de 1937-ben Szilágyi Lóránd a Századokban kiadta az Anonymus-kérdés revíziója című tanulmányát, amelyben kétségtelenné tette, hogy Anonymus III. Béla jegyzője volt.

 

A mű hangvétele világossá teszi, hogy P. mester világi pap volt, főnemesi rokonsággal, fénykorában a királyi udvarban élt. Jakubovich Emil véleménye óta elfogadott feltevés, hogy Anonymus francia egyetemen tanult, Süpek Ottó a gestában párizsias nyelvi elemeket is talált. A gesta 17. fejezete alapján Györffy György valószínűsítette először, hogy Anonymus az Aba nemzetséggel rokoni vagy baráti kapcsolatban állt, ugyanis feltűnően és kiemelkedő módon bizonygatja Istentől és ősi vérüktől való jogukat birtokaikra és rangjaikra.

 

Jakubovich Emil nyomán nyelvészeink és történészeink nyelvi jellegzetességek alapján a XII. század közepére helyezték a gesta keletkezését. Szilágyi Lóránd összevetette, Mátyás Flórián nyomán elindulva Anonymus társadalmi, gazdasági és diplomatikai vonatkozású kifejezéseit a korbeli Magyarországi oklevelek kifejezéseivel, és megállapította, hogy ezek együttesen csak a XII. század végére jellemzők. Pauler Gyula az Anonymus által ábrázolt Magyarország szomszédos országok viszonyát vette vizsgálat alá: ez csakis III. Béla korára jellemző. A mű 48 oldalnyi kéziratának írásmódját és hártyalapjait megvizsgálva szakemberek a XIII. század második felére datálják, tehát IV. Béla és Kun László korára. Ez azonban nem perdöntő, mivel a Gesta Hungarorum egyetlen ismert példánya az eredeti másolata is lehet. A P iniciáléról többen is felvetették, hogy a Magyarországon csak 1220 óta működő domonkos rendnek a szimbólumait ábrázolja. Süpek Ottó hívta fel a figyelmet a P betű felső öblében az O és V betűre: POV - Predica Orbi Vade (Menj, prédikálj a világnak!), ezek a domonkos rend jelszavának kezdőbetűi. Azonban ha a mű csak másolat, akkor ez csak a miniátor (kódexfestő) domonkos rendi mivoltára utal.

 

Általánosan igaz, hogy a tollforgatók műveikben ott mutatnak pontos helyi tájékozottságot, ahol maguk is otthon vannak, így Györffy György kutatásából kiderült, hogy Buda és Pest környékét mindennél jobban ismerte. Jakubovich Emil nézete szerint óbudai prépost volt, ami annyiban illeszkedik az általános nézethez, hogy a XII. század második felében gyakorlat volt, hogy a lelépő királyi nótáriusok, mielőtt püspöki székre emelkedtek volna, a gazdag óbudai prépostságot kapták meg. Anonymus még két vidéket ismert feltűnő módon: Csongrád-Pusztaszer és Sárospatak-Dél-Borsod környékét. Itt azonban királyi egyház nem volt, amit a kancellária tagjai elnyerhettek volna. 1186-tól 1211-ig nem ismerjük a budai prépostok nevét - volt ugyan egy hamisítvány, amely 1124-re tüntette fel Péter budai prépostot, de 1200 körüli formulában. Kancelláriai latinságunkban Erdély terra Ultrasilvanus megnevezéssel szerepelt, de 1190-től 1250-ig teljesen felváltotta a terra Transilvanus névalak. Anonymus a terra Ultrasilvanus alakot használja, így nem igazán vehető számításba, mint IV. Béla jegyzője, annál is inkább, mivel a mű minden vonatkozásában tatárjárás előtti állapotokat tükröz.

 

Marczali Henrik azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a honfoglalás kori kunok emlegetése Anonymus részéről csakis olyan időben történhetett, amikor a kunok nem számítottak ellenségnek, tehát azután, hogy IV. Béla betelepítette őket az országba. A kunokat 1200-ig emlegették cuni-nak, azután cumani-nak, és Anonymus ez utóbbi alakot használja. A Györffy György által emlegetett idegen udvaroncok elleni gyűlölet Kun László idején már fegyveres harcba csapott át, így Anonymus honszerző ősökhöz való ragaszkodása ebben az időben még indokoltabb. III. Béla idején avatták szentté I. Lászlót, aki kun seregeket űzött ki az országból. 1211-ben II. Endre azért telepítette be a Német Lovagrendet a Barcaságba, hogy védjék az országot a veszélyes kun szomszédságtól. Akkoriban a kunok zsákmányoló rablókat jelképeztek, és ez a helyzet csak a tatárjárás után változott meg.

 

Továbbá, III. Béla idején nem volt aktualitása, hogy az Árpád-ház ősének tüntessék fel a hun Attilát. Ez IV. Béla idején bukkant fel, Kun László idején, pedig már egyenesen Attila-kultusz uralkodott az országban. Anonymus, Álmos és Árpád Attilától való származásáról szól, visszaállítja az Attila örökségekénti honfoglalás gondolatát. Az is lehet azonban, hogy a Magyarországon a Nibelung-ének hatására ismertté vált Attila hagyományt már annak keletkezésekor, 1200 körül megismerték, és ennek hatására helyezte bele Attilát Anonymus a gestába.

 

Süpek Ottó szerint a gesta keletkezésének évszáma 1279, amit az iniciáléban rejtettek el archaikus arab számjegyek formájában. Süpek forrása az arab számírás XII. és XVI. század közötti fejlődését bemutató táblázat volt. Ennek kilencedik, XII. század végéről származó tabellája tartalmazza az anonymusi számjegyeket.

 

Mára az I. és II. Béla jegyzőjének feltételezhetősége tudományos érvek rostáján kihullani látszik, és akik IV. Béla jegyzőjének, a gesztát Kun László korában írottnak tartják általános ellenkezéssel találják szemben magukat. A III. Béla nótáriusának mondó nézet, Györffy György széles körű, aprólékos kutatómunkája révén végérvényesnek tekinti magát.

Műve, a Gesta Hungarorum

Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára Cod. Lat. Medii Aevi 403. szám alatt őrzi a Gesta Hungarorum című, XIII. század közepi, 24 lapból álló hártyakódexet, amelynek kora és hitelessége felett 250 év óta annyi vita zajlott a magyar és délkelet-európai történeti irodalomban, mint talán egyik más elbeszélő forrás felett sem.

 

A Prológuson kívül 57 fejezetre tagolt Gesta Hungarorum lényegében a magyar honfoglalás és megtelepedés történetét beszéli el, szól azonban a magyar történet IX. századi előzményeiről, valamint X. századi eseményeiről is. Ezt a forrást J. G. Schwandtner és Bél Mátyás 1746-ban adta ki, azóta történészek sora foglalkozott vele, hogy ki lehetett a szerzője, és mi a forrás történeti értéke.

 

Anonymus évszázadokkal a honfoglalás után élt, így nem volt hiteles forrása róla. A régebbi Gesta Ungarorum 200 évvel a honfoglalás után feljegyezte annak fő mozzanatait a néphagyomány alapján, mitikus elemekkel átszőve, Anonymus azonban ennek nem adott hitelt, fő forrásai a királyi udvarban forgolódó és honfoglaló vezéreiket őseikül valló főurak hagyományai voltak. Még kevesebb a forrásértéke az Anonymus által említett honfoglalás kori népeknek. Nem rendelkezett forrásokkal a IX. századra nézve, nem tudott az avarokról, és a frankokról, de Magyarország területére helyezte a XII. században szomszédos népeket. A IX. század etnikai és politikai viszonyait úgy ábrázolta, hogy a saját korában Magyarország szomszédságában élő népekkel népesítette be a Kárpát-medencét.

 

A hagyományok nem őrizték meg a legyőzött ellenségek neveit, ezért Anonymus az őket többnyire helynevekből alkotta meg, és gestájában általában ott éri őket a vég, ahol a névadó helységek találhatók. Magyarország helységnevei a honfoglalás után mind megváltoztak, a magyarság újra elnevezte azokat, méghozzá a szállást bíró úr nevéből. Anonymus azonban úgy merített az Árpád-kori helynévanyagból, mintha az a honfoglalás előtti időre menne vissza, így váltak X. századi főemberek nála IX. századi ellenséges vezérekké.

 

Anonymus a régi, de genere (nemzetségi) jogon birtokoló rend szószólója volt, amely a nyugatról a királynék kíséretében bejött udvaroncoktól féltette befolyását. Ennek a rétegnek érdekében foglalta pontok közé, hogy a vezérek utódai a tanácsból ki nem hagyhatók. Célja a magyar királyok és nemesek genealógiájának megírása volt, így bőven merített a főnemesek családi hagyományaiból.

 

Anonymus gestája nem sorolható a középkori történeti irodalom klasszikus műfajai közé: nem krónika, amelynek szerzője megtörtént események összefüggő elbeszélésére törekszik; nem évkönyv, amelybe az annalista évenként jegyzi be a tudomására jutott híreket; de nem is gesta abban az értelemben, ahogy a legtöbb középkori író használta: valamely méltóságban egymást követő főemberek viselt dolgainak elbeszélése a szerző koráig vezetve. Gestája a nyugati latin nyelvű irodalomban a XII. században divatba jött regényes gesta, amelyben a szerző a régmúlt időket saját elképzelése alapján eleveníti meg. Nem hitelességre törekszik, hanem érdeklődést felkeltő irodalmi alkotás. A történet gerince lehet megtörtént esemény, de az író a meseszövés szükséglete szerint kénytelen alakjait, történeteit kidolgozni. Épp ezért nem szolgálhat hiteles forrásul a történésznek, a mű maga elsősorban irodalomtörténeti vizsgálat tárgya.

Anonymus gestája irodalmi mű, csak felhasznált nemzetségi hagyományokat. A szerző ismerte a nyugaton a XII. században divatba jött regényes gesta-irodalmat, ezt stiláris jegyek jól mutatják. Győry János a nyugati gesta-irodalomban megtalálta számos rokonát. Süpek Ottó 1990-ben fejtette ki, hogy Anonymus műve pontos párhuzama a nyugatiaknak, szigorúan tartja magát a chanson de geste műfajának fő esztétikai követelményeihez. Ezekre jellemző a számmisztika alkalmazása, a mondanivaló szimbolikus kifejezése, valamint egy aktuális politikai célkitűzés útjának egyengetése. A középkor irodalmát Szent Ágoston mágikus, misztikus tanítása hatotta át. Anonymus műve talán nem regényes írásmű, hanem középkori filozófia alapján álló többrétegű alkotás.

 

A nyugati gestákban kötelező a szerénység, a szerző titkolja kilétét. Anonymus messze túltett ezen, ennek oka az lehetett, hogy egy esetleges, az egyház által tiltott ősgestát igyekezett átmenteni, valamint merészen kirohant a pápaság ellen. A régi kunok előtérbe állítása elképedést válthatott ki az egyházi vizsgálókban, valószínűleg tiltott műnek nyilvánították. Az eredetit talán elpusztították, de egy másolatát legvalószínűbb, hogy a székesfehérvári curia könyveshelyiségében, elzárva őrizték. Akkor kerülhetett ki onnan, amikor 1543-ban a törökök feldúlták a várost. Ekkor bárki megkaparinthatta, talán így került Bécsbe. Mivel témája, a magyar honfoglalás ott nem volt aktuális, így könnyen elsüllyedhetett a könyvtár mélyén, hogy aztán évszázadok múltán bukkanjon fel újra.

 

Forrás:
Györffy György: Anonymus, rejtély avagy történeti forrás? Akadémia kiadó, Budapest, 1988.
Földes Péter: Anonymus titkos közlései művéről és önmagáról Móra könyvkiadó, Budapest, 1994.